RETRO RÁDIÓ

Erre költötte ötmilliós nyereményét a TV2 műsorának győztese

Erre költötte ötmilliós nyereményét a TV2 műsorának győztese
Bati
Szerző
Bati
Létrehozva2018. 10. 09. 10:45

Újra megpróbálja legyõzni a vasszörnyet a Ninja Warrior tavalyi legjobbja.

Gyömrei Máté tavaly a pálya utolsó két akadályát már nem tudta megcsinálni, de így is ő nyerte a TV2 műsorát. A veszprémi mászók tagja ezzel ötmillió forintot kaszált, de most újra harcba száll a főnyereményért.

A fiatal szoftverfejlesztő most még céltudatosabban készült, igaz, a pálya is nehezebb lett. Bízik benne, hogy most még komolyabb eredményt érhet el.

A nyereményből lakást vettem befektetésnek. Persze, az idei fődíjat is tudnám mire költeni

– mondta nevetve a %RIPOST%-nak Máté. – Nagyon boldog voltam, hogy sikerült győznöm, de jó lenne, ha idén ninjává is avatnának. A falmászó múltam rengeteget számított tavaly, de kiderültek a gyengeségeim is. A mászós, kapaszkodós feladatok jól mentek, de rájöttem, hogy az erőnlétemen javítanom kell, mert elfáradtam, és nem tudtam végigmenni. Így specifikusan készültem, falmászó társaimmal egy veszprémi tornacsarnokban edzettünk. Erősebb lettem, és az egyensúlyérzékemet is fejlesztettem. Magabiztosabbnak is éreztem magam a selejtezőben, persze voltak feladatok, amik így is megleptek. Egyébként hiába nehezebb a pálya, nekem nagyon tetszik. Most aztán tényleg kiderül ki mennyire erős, kitartó, és mennyire tud koncentrálni.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.