Új helyre költöztetik Radics Béla szobrát? - Interjú Póka Egonnal

Radics Béla szobra jelenleg annak a háznak az udvarán látható, ahol a zenész lakott. Hogy jó-e ez így? Póka Egon szerint lenne sokkal jobb helye is. Például a Magyar Zene Házában.  

Vincze Viktor Attila: Érdemes-e és van-e értelme emléket állítani és egyfajta zenei pantheonba emelni a magyar rockzene kiválóságait a XXI. században?

Póka Egon: Biztos, hogy van a rocklegendákról való méltó megemlékezésnek létjogosultsága. Arról nem is beszélve, hogy a történetíróknak, a krónikásoknak van történelmi felelősségük is, hiszen az emlékeket meg kell őrizniük. Óhatatlanul elszálltak az évek. Amikor mi most a rocknemzedékről beszélünk, az ma már történelem. Ennek az emlékét megőrizni szerintem fontos dolog. Ha a Magyar Zene Házában létrejön a kiállítás, akkor a most elszórtan meglevő kiállítási helyekről is érdemes lesz oda áthelyezni a meglévő anyagokat. Így például Radics Béla szobrát is itt lehetne elhelyezni, ugyanis jelen pillanatban annak a háznak a zárt udvarában van felállítva, ahol Béla lakott, ami azt jelenti, hogy az ott lakó embereken kívül senki sem láthatja a szobrot. Jó szándékkal került oda, de az a hely nem méltó egy ilyen formátumú legendához. Egyébként mostanában szerencsére sok ilyen jellegű kezdeményezés van. Például Hobo kapott felkérést, hogy írjon színdarabot Orszáczky Miklósról, akiről a napokban jelent meg egy, a Jackie teljes életművét tartalmazó, nagyon szép kiadvány. Jackie meghatározó személyisége volt a magyar rockzenének, akárcsak Radics Béla. (...)

Vincze Viktor Attila: Jól dokumentált egyébként a magyar rockzene története? A helyükön vannak a történések és az összefüggések a visszaemlékezésekben és a nem túl bőséges szakirodalomban?

Póka Egon: Ez mind megítélés kérdése, amit jól mutat az, hogy például a lányomnak a Budapesti Kommunikációs Főiskolán a magyar rockzenéről írt diplomamunkájában több olyan adatot is találtam, amik nem úgy történtek, ahogy azok idézve voltak. Amikor megkérdeztem tőle, hogy milyen forrásból származik az, amit leírt, azt válaszolta, hogy a Sebők-féle rocktörténet című könyvből idézett. Én viszont részese voltam a történeteknek, és másképp emlékszem, tehát már 25 év távlatából is változhatnak a tények, úgyhogy van mit a helyére tenni és pontosítani.

Vincze Viktor Attila: Arról beszélünk, hogy legyen emlékhelye a rocklegendáknak, de közben azért a rockzene nem halott műfaj. Igazolja ezt az állítást a kőbányai rockzenei iskola léte is?

Póka Egon: Ebben az iskolában mi nem a vendéglátóipart szolgáljuk ki. Annak ellenére sem, hogy eredetileg erre volt hivatott elődünk, az OSZK stúdió. Akkor az volt a gyakorlat, hogy tanulj meg jól, rosszul 200 dalt eljátszani, és akkor mehetsz a Kisrablóba zongorázni. Mi ennél sokkal szélesebb spektrumot tanítunk meg a növendékeknek, és az iskolát tulajdonképpen az ő későbbi pályájuk legitimizálja. Fantasztikusan játszanak, az egész szakma tele van velük. A mai fesztiválok többsége olyan, mintha egy osztálytalálkozóra mennél, mindenhol Kőbányán végzett diákokkal találkozhatsz. Tulajdonképpen az iskola olyan, mint az egri vár, megpróbál életben tartani egy műfajt, amit egyébként tűzzel-vassal irtanak. A mai szórakoztató diszkóipar valójában arról szól, hogy kiszolgálja a szervezett kábítószer-kereskedelmet. Ezt a fajta semmiről sem szóló, szintetikus gépi, „tuc-tuc zenét”, és a diszkóban levő hangulatot egy tiszta elmeállapotban levő ember nem igazán tudja elviselni, csak ha tudatmódosító szereket, stimulánsokat használ. Vélhetőleg a szervezett bűnözés – pont ezért – magas szinten van benne a találóan „zeneiparnak” nevezett üzletben. Ezt nehéz bizonyítani, de az biztos, hogy nekik a rockzene az útjukban van. De a rockzene a Soros-féle, kamu „multikulti” fogyasztói társadalomnak is csípi a szemét.

Vincze Viktor Attila: Maga a rockzene az változatlan?

Póka Egon: A rockzene megzabolázhatatlan, de sok olyan hely, ami a rockzene bölcsője, otthona volt, mára már megváltozott. Most voltam Londonban, ami szerintem ebből a szempontból elesett! Negyven évvel ezelőtt voltam itt először, akkor a rockzene fellegvára volt London. Egy csodálatos hangulatú élő történelemkönyv. Egész nap csavarogtunk a belvárosban, az utcák tele voltak hosszú hajú, jeansbe, színes pólóba öltözött mosolygós srácokkal.

Ezzel szemben most a Sohóban laktunk, csak feketéket és burkába öltözött figurákat láttam, mérhetetlen kosz és bűz volt mindenhol.

Ráadásul pont amikor ott voltunk, akkor egy egész hónapig tartó Pride-őrületben is részünk volt. Ugyanakkor viszont a másik oldalon meg azt láttam, hogy Eric Clapton koncertjén ott volt több százezer ember. Napra pontosan 49 évvel ezelőtt volt a Blind Faith-koncert ott a Hyde Parkban, erre emlékezett Stevie Winwood, Carlos Santana és Eric Clapton ezen az estén.

Vincze Viktor Attila: Megváltozott és változik ezek szerint a világ. Na de vajon Magyarország hogyan változott, milyen lett mostanra?

Póka Egon: Szerintem Magyarország egyértelműen az előnyére változott.

Én ma Magyarországot élhetőbb helynek tartom, mint a nyugat-európai világot.

Nem vagyok egy ijedős fiú, de bevallom, hogy szerintem rossz érzés olyan helyeken mozogni, ahol bármelyik pillanatban joggal lehet aggódni amiatt, hogy azt találja ki valamelyik liberális idióta, hogy ő márpedig felrobbantja magát vagy elkezd lövöldözni. Ráadásul most már másolják is egymást. Aggódva várom, hogy mikor jön majd az újabb repülőgépes toronyháztámadás, mert az autós tömegbe hajtás már megvolt jó néhányszor, a felrobbantós is megvolt, de a jól bevált repülőgépes figurának az ismétlése még várat magára.

Vincze Viktor Attila: Szakmailag és művészileg mindent a mérlegre téve elégedett ember Póka Egon?

Póka Egon: Mindenképpen, hiszen szerzőként és előadóként mindent elértem, amit lehetett, fantasztikus barátaim voltak, akiktől rengeteget tanulhattam, csodálatos dolgok történtek velem, és ezek a csodák most is megtörténnek nap mint nap. Igen, mert a pályám második fele a Kőbányai Zenei Stúdió létrehozásával, szépítgetésével és tematikai igazgatásával telt el. Egy olyan közegben tudom eltölteni a mindennapjaim, ami egyedül csak itt létezik. Fantasztikus dolog már több mint húsz éve ennyi tehetséges fiatal ember között lenni (…)

Vincze Viktor Attila: Van jövője a rockzenének?

Póka Egon: Én nagyon bízom benne, sőt hiszem, hogy van! Természetesen nehezen tudjuk felvenni a versenyt az egyéb irányzatokkal, mert a média kizárólag a sokkal könnyedebb vonalat erőlteti. Olyan produkciókat, ahol gondolkozásra semmi szükség, olyan műanyag alkotásokat kínálnak a zenében is az embereknek, mint az instant ételeket adó McDonald’s éttermek. Műanyag ételek és műanyag zenék. Ez a mai kínálat. Én négyéves korom óta, tehát 61 élve foglalkozom zenével, méghozzá elég intenzíven. Ennek egy része abból áll, hogy meg kell tanulni dalokat, mint ahogy azt a muzsikusoknak általában tenniük kell. Ez a mai zenei világ viszont nélkülözi a harmóniákat, a dallamvezetéseket meg sok minden mást is. Ezért van az, hogy ma már nem lehet megjegyezni szinte egyetlenegy dalt sem.

"A fiatal zenészek közül a legtöbben csak és kizárólag a dizájnra adnak.

"Nagyon rossz véleményem van, és tagadom a létjogosultságát is annak, hogy úgy lehet produkciókat létrehozni, hogy valaki leül egy számítógép mellé (…)"

Póka Egonnal készült teljes interjú ide kattintva olvasható.