RETRO RÁDIÓ

Ismerős arcok is A Dal színpadán! Õk lesznek az első adás versenyzői!

Ismerős arcok is A Dal színpadán! Õk lesznek az első adás versenyzői!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 01. 20. 14:00

Ma jön A Dal 2018 elsõ válogatója! Újra keresik Magyarország legjobb számát.

Szombat este Rátonyi Krisztával és Fehérvári Gábor Alfréddal, Freddie-vel indul A Dal 2018-as szériája, a Duna Televízióban.

A műsorban 6 héten át keresik az ország legjobb dalát, ami Lisszabonban képviseli majd Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon!

A Dal első válogatójában, január 20-án 10 dalt hallhatnak a nézők. A három válogató adás után tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe, majd nyolcan jutnak tovább a február 24-i döntőbe, itt derül ki, melyik Magyarország legjobb felvétele 2018-ban. A Dal első adásában az új arcok mellett már jól ismert előadókkal is találkozhatnak a nézők.

Király Viktor: Budapest Girl - Hallgass bele a dalba itt. 

Király Viktor tehetségével az ország legjobb énekes-dalszerzőinek egyikévé vált. Viktor először 2012-ben indult el testvéreivel A Dalban, Untried című számukkal a legjobb négy közé jutottak. 2014-ben újra elindult a versenyen, akkor bekerült az elődöntőbe Running Out Of Time című felvétellel. Idén pedig a Budapest Girllel száll versenybe.

Ceasefire X: Satellites - Hallgass bele a dalba itt. 

Ceasefire X, azaz Vavra Bence Satellites című dalával indul el a versenyen. Nem az a célja, hogy mindenkit lenyűgözzön, őszintén énekel majd a színpadon és reméli, hogy az emberek azonosulni tudnak vele.

 

 

Fourtissimo: Kisnyuszi a kalapban - Hallgass bele a dalba itt.

 

A Fourtissimo tagjai, a Kuna testvérek gyerekkoruk óta elkötelezettek a zene iránt. Négyéves korukban kezdtek hangszeren játszani, később magántanulóként folytatták tanulmányaikat azért, hogy minden idejüket, energiájukat a zenetanulásnak szentelhessék. Számos műfajban alkottak már a komolyzenétől a jazzzen át a popzenéig. Felléptek már a Belmondo, a Balkán Fanatik és az Anima Sound System oldalán is.

Knoll Gabi: Nobody to die for - Hallgass bele a dalba itt.

Knoll Gabi életének egészen kicsi korától szerves része a zene, több hangszeren játszik és mindig szól valamilyen muzsika a fülében.

Leander Kills: Nem szól harang - Hallgass bele a dalba itt.

Köteles Leandert kisgyerek kora óta érdekli a zene: 5 évesen kezdett
el zongorán játszani, de tud basszusgitározni is. Leander zenekart
alapított először Leander Rising néven, később pedig
megalakult a Leander Kills
A fiúk a Nem szól harang című
dalukkal indulnak el a versenyen.

LivingRoom: Kirakat élet - Hallgass bele a dalba itt.

A LivingRoom tagjai nem csak kollégaként tekintenek egymásra, szoros barátság alakult ki köztük, ami szerintük elmaradhatatlan összetevője a hosszú távú és minőségi együtt zenélésnek. Kirakat élet című slágerükkel szeretnének majd ott lenni a február 24-i döntőben.

Noémo: Levegőt! - Hallgass bele a dalba itt. 

A Noémó 2013 őszén alakult pop formáció, melynek névadója, frontembere és dalszerzője Takács Noémi énekesnő. „Csak olyat énekelek, amivel abszolút egyetértek” – mondta el Takács Noémi, aki zenész barátait összeválogatva zenekart alapított és most a Levegőt! című dallal szállnak versenybe.

Patikadomb: Jó szelet! - Hallgass bele a dalba itt.

A Patikadomb zenekar 2013-ban alapult, sikerük azóta is töretlen, ma A Dal 2018 színpadán láthatjuk őket, a Jó szelet! című dalukkal.

Süle Zsolt: Zöld a május - Hallgass bele a dalba itt.

Süle Zsolt vendéglátósból lett zenész, majd A Dal színpadának egyik sztárja. Süle Zsolt az ÉSTE Formáció dalszerzője „Zöld a május” című, önálló szerzeményével jutott be A Dal mezőnyébe.

Vastag Tamás: Ne hagyj reményt - Hallgass bele a dalba itt.

Vastag Tamás először 2013-ban lépett A Dal színpadára, ahol Holnaptól című szerzeménnyel a negyedik helyen végzett. 2014-ben újra próbálkozott Miss One Smile című művével, ebben az évben pedig Ne hagyj reményt című dallal versenyez.

 

A zsűrinek idén sem lesz könnyű dolga

A közmédia hetedik dalválasztó show-jának zsűrijében Frenreisz Károly, Kossuth-díjas rockzenész, Both Miklós, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, Schell Judit, Jászai Mari-díjas színésznő és Mező Misi a Magna Cum Laude énekes-gitárosa ülnek majd. Az ötödik zsűritag pedig a közönség lesz, A Dal mobilapplikáción
keresztül ugyanis bárki szavazhat kedvencére.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.