
A csatorna új mûsorában iszonyú megpróbáltatásoknak voltak kitéve a sztárok.
Nehéz heteken van túl Muri Enikő, aki több más társával együtt a TV2 Ázsia Expressz című műsorában lesz látható. Az énekesnő Fésüs Nellyvel párban viselte a megpróbáltatásokat a keleti országban, ahol sokszor enni sem tudott.
"Nagyon büszke vagyok rá, hogy végigcsináltam. Amikor a nehézségek miatt fel akartam adni, Nelly mindig visszahúzott a gödör aljáról."
![]()
Előfordult, hogy harminc órán át semmit nem ettünk. Olyan gyenge voltam, hogy járni is alig bírtam.
"Ilyenkor mindig Nelly segített. Úgy vágtunk bele, hogy megbeszéltük, nem veszünk össze egymással" - vallott a megpróbáltatásokról Enikő a Borsnak.
Az énekesnő azóta tudja, hogy Nellyre mindig számíthat, igazi barátság alakult ki közöttük.
Mivel korábban, az Extrém Activityben jól kijöttek egymással, ezért amikor Enikőt felkérték a műsorra, rögtön Nellyt szerette volna a párjának.
Ekkor még fogalma sem volt arról, hogy a színésznő is őt választotta, azóta viszont tudják, mindig, mindenben számíthatnak egymásra.







