Létrehozva: 2017.06.13.

Mastodon: lemezbemutató koncert a Barba Negra Trackben

Június 14-én új albumával érkezik Budapestre a az elmúlt évek egyik leginkább ünnepelt metal zenekara. A 17 éve mûködõ atlantai Mastodonnak ez lesz az elsõ önálló hazai koncertje, amelyen a szinte egyöntetû lelkesedéssel fogadott új lemez, az Emperor Of Sand kerül majd bemutatásra.

Az Emperor of Sand, azaz a Sivatag Császára valójában a rák metaforája. A kegyetlen uralkodó, aki a másik főhőst a sivatagba űzi, ahol a biztos halál vár rá.  A szörnyű betegség a zenekar összes tagját személyesen érintette az elmúlt három évben olyannyira, hogy a turnéjukat is lemondták. A szövegeket a dobos Brann Dailor írta, akinek az édesanyját kemoterápiával kezelték ebben az időszakban, az utolsó esélyt adva ezzel neki a 40 éve tartó küzdelmében. A basszusgitáros Troy Sanders feleségét mellrákkal diagnosztizálták, a gitáros Bill Kelliher édesanyja pedig agydaganatban halt meg.  Számára a Roots Remain minden egyes alkalommal felidézi az édesanyja szenvedését, miközben ő csak tehetetlenül ült az ágya mellett és nézte őt.

Családtagjaik miatt érzett fájdalmuk miatt a fiúk egymás támaszai voltak, rengeteg érzelmes pillanatot éltek meg együtt és mindazt, ami a lelkükben és a gondolataikban kavargott, az új dalokban fogalmazták meg. Az egyre inkább a hard rock és progresszív irányba forduló dalok egy halálra ítélt, száműzött ember történetét mesélik el, aki egy méltóságteljes hangulatú, ám meglehetősen veszélyes sivatagban bolyong.

„A mulandóságra reflektálunk – tette hozzá a basszusgitáros-énekes, Troy Sanders. - E tekintetben a lemez kapcsolódik a teljes diszkográfiánkhoz, és már 17 éve készül, de egyúttal egy direkt reakció az elmúlt két évben velünk történt eseményekre is, hiszen hajlamosak vagyunk ezekből is inspirációt meríteni.”

A zenekart persze nem hagyta el a megszokott bizarr humora sem: a már említett Show Yourself című, a többinél talán könnyedebb hangzású nótában például az öreg kaszás egy nehéz napját követhetjük végig:

 

Új videoklipjük tavasszal jelent meg Show Yourself címmel. Az Emperor Of Sand a banda hetedik stúdióalbumaként érkezett március végén, a Reprise Records gondozásában. A felvételek Quarry Recording stúdióban készültek Atlanta mellett, Brendan O'Brien producer (Pearl Jam, Neil Young, AC/DC, Rage Against The Machine) közreműködésével, akivel először 2009-ben dolgozott együtt a zenekar.

Az album számos különböző kiadásban jelent meg: a manapság már megszokott vinyl lemez 180 grammos gyűjtői változatban, kihajtható duplaborítóval érkezett. Ráadásként ebből egy kiszínezhető másolat is elérhető, amihez a zenekar külön színesceruza-készletet is küld a kreatív lelkű rajongóknak - vagy a gyerekeiknek. Magát a borítót amúgy a Medusawolf művésznéven is ismert Alan Brown készítette.
A lemez megjelenését követően, április közepén a Mastodon amerikai headline turnéba kezdett, és ezt követően, június elején érkeznek meg Európába – Budapesten június 14-én, a Barba Negra Track színpadán játszanak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja