RETRO RÁDIÓ

Hujber Ferenc a nyomozás ellenére is bizalmat kapott

Hujber Ferenc a nyomozás ellenére is bizalmat kapott
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2017. 06. 10. 11:15

Kilenc év után, idén nyáron folytatják a legendás Valami Amerikát. A Herendi Gábor jegyezte mozi harmadik részét 35 napon át forgatják majd.

A producer-rendező összehívta a régi gárdát, sőt még Hujber Ferencet sem hagyta ki… A Valami Amerika 2002-ben hódította meg először a hazai mozinézőket, majd 2008-ban elkészült a három testvér és az amerikai producer történetének második része, most júniusban pedig újra a kamerák elé áll Pindroch Csaba, és Szabó Győző is, hogy tovább bonyolítsák a szálakat. Hujbernek biztosan jót tesz majd a 35 naposra tervezett forgatás, hiszen a színész számára nem volt éppen egyszerű az elmúlt időszak.

Először a Mokkában okozott némi botrányt vallási kinyilatkoztatásaival, majd egy hangos veszekedés után kényszerítés gyanújába keveredett és kiderült, hogy megromlott kapcsolata feleségével és gyermekei anyjával. A nyomozás még folyik, így Hujber számára felüdülést jelentenek majd a munkával töltött napok. Különösen fontos üzenet lehet számára, hogy a rendező számít rá a sorozatos botrányok ellenére is.

2002-ben több mint félmillió néző volt kíváncsi Herendi Gábor bemutatkozó nagyjátékfilmjére, ami óriási ugrás volt az időszak átlag nézőszámához képest. A Valami Amerika máig ott van a 90-es évek óta készült magyar filmek nézettségi toplistájának harmadik helyén. Ugyanakkor csak Herendi Gábor kitartásán múlott, hogy lett valami az ötletéből, ugyanis első körben az akkori pénzosztó szerv, az MMA visszadobta a forgatókönyvet.  

Az akkoriban reklámfilmesként ismert producer felhasználta kapcsolatait és összekalapozta a forgatási költségeket, de az utómunkára már nem maradt pénz. Végül egy VHS kazettán adta be a nyersen vágott filmet, ami már megnyitotta a pénzcsapot. Eleinte Szabó Győző volt az egyetlen biztos pont a szereplőlistában, ugyanis Herendi eleve rá írta Ákos karakterét.

A többi színészt hosszú válogatási folyamat során találták meg.
Az első rész legszórakoztatóbb karaktere kétség kívül Schütz Ila volt, bár a rendező eredetileg Eszenyi Enikőnek, később pedig Tábori Nórának szánta a véletlenül „betépő” takarítónő szerepét. Ila még arra is hajlandó lett volna, hogy kipróbálja a füvet, hogy hiteles legyen a jelenetben. A második rész szintén hatalmas sikert hozott. 448 ezer nézőt ültetett be a mozikba, amivel a nyolcadik helyen áll a hazai filmek sikerlistáján.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.