RETRO RÁDIÓ

Kiderült, miért nem használt kaszkadőrt Roger Moore

Kiderült, miért nem használt kaszkadőrt Roger Moore
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 29. 10:45

Igazi moziikon volt, aki jellegzetes angol humorával az egész világot meghódította.

Színészkedni nem tudok, viszont jól nézek ki” – mondta magáról az a Roger Moore, aki közvetlenségével, csibész mosolyával, sztárallűröktől mentes személyiségével mindenkit levett a lábáról.

Modellkedéssel kezdte

A brit színész átlagos londoni család sarjaként látta meg a napvilágot. Már kiskorában eldöntötte, hogy színész lesz, ám hiá­ba járt drámaiskolába, a várt siker elmaradt. Bárhogy próbálkozott, nem kapott szerepeket, így modellként kereste a kenyerét: cigarettákat és fogkrémeket reklámozott. 1945-ben kapta első szerepét, igaz, még csak statisztált a Caesar és Kleo­pátrában. Az ötvenes évek elején a tengerentúlon próbálkozott, karrierje egyengetésében sokat segített második felesége, Dorothy Squires énekesnő. Hétéves szerződést kötött az MGM stúdióval, ám a fényes siker elmaradt, két év után szerződést bontottak vele.

 

Bordáit adta a sikerért

A hollywoodi mozik helyett egy brit tévésorozat, az Ivanhoe hozta meg első nagy sikerét. Moore annyira komolyan vette a forgatást, hogy nem használt kaszkadőrt: egy harcjelenet során három bordáját eltörte, egy másik alkalommal pedig eszméletét vesztette, miután egy csatabárd eltalálta a sisakját.

Az igazi világsikerre harmincöt éves koráig kellett várnia, ekkor kapta meg Simon Templar szerepét az Angyal című sorozatban. Mire ’69-ben a széria véget ért, már a tengerentúlon is ismert arccá vált. Moore saját bevallása szerint az ekkor készült filmjében, a Lélekszakadt hajszában nyújtotta élete legjobb alakítását, amelyben egy személyiségzavaros férfit játszott. Az újabb mérföldkő a Minden lében két kanál című vicces krimisorozat volt. A széria sikere Európában minden rekordot megdöntött. Magyarországon különösen sikeres lett. Mindez Roger Moore klasszikus alakítása mellett valószínűleg a magyar származású Tony Curtisnek is köszönhető.

12 évig volt James Bond

A legnagyobb áttörést persze a James Bond-szerepek hozták meg számára. Először 1966-ban merült fel a neve, de tévés kötelezettségei miatt akkor még nem bújhatott a titkosügynök bőrébe. 1972-ben azonban már semmi sem állt az útjába, az Élni és élni hagynival elindult a Bond filmek legszerethetőbb időszaka. Moore 12 évig, 7 filmben alakította a legendás kémet. Pedig utálta a fegyvereket, ahogy mondta, mindig pislogott, amikor el kellett sütni a pisztolyt. Az ő előadásában a 007-es humorosabb, könnyedebb és modernebb lett. „Az általam alakított James Bond nem volt sokkal különb Angyaltól vagy a Minden lében két kanálban játszott szerepemtől” – mondta a Daily Telegraph napilapnak adott interjúban. Persze Moore közben más filmekben is szerepelt: a Vadlibák, a 25 millió fontos váltságdíj, az Ágyúgolyó futam vagy az Álarc nélkül című filmekre is büszke lehetett. A legendás színész a James Bond-sorozat befejezése után már ritkábban állt a kamerák elé, visszavett a tempóból.

A  legutolsó, és egyben az első magyar szerepe a 2016-os Jutalomjáték volt, amelyben egy jelenet erejéig tűnt fel a brit színész.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.