RETRO RÁDIÓ

Szerencsemalac hozta meg a továbbjutást A Dal indulóinak?

Szerencsemalac hozta meg a továbbjutást A Dal indulóinak?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 01. 16. 19:48

A szombati élõ adásban hatan jutottak tovább, ebben talán egy kabalának is szerepe volt.

Múlt szombaton a zsűri és a nézők kiválasztották A Dal 2017 első hat továbbjutóját. Henderson Dávid, a Spoon21, a Roma Soul, Singh Viki, a Leander Kills és Benji kerültek egy lépéssel közelebb a céljukhoz, hogy képviselhessék hazánkat az Eurovíziós Dalversenyen.

Roma Soul

Oláh Gergő csapata fergeteges hangulatot teremtett, a stúdióban állva tapsolt a közönség. A fiúk vidám, pörgős, romazenével készültek az estére, a sok melankolikus dal mellett pedig akkora sikert arattak, hogy a Leander Kills-szel holtversenyben elvitték az estét.

Leander Kills

A maximálisan elérhető negyven ponttal megnyerték az első adást. Bár a közönség tombolt, mint mondják, nem számítottak a győzelemre. Az együttes nem is kapott negatív kritikát a zsűritől, ez pedig akkora löketet adott nekik, hogy februárban még nagyobb dobásra készülnek!

Henderson Dávid

A 21 éves énekest 2012-ben a Voice című műsorban már megismerhette a nagyközönség. White Shadows című dalával ő kezdte a szombati adást, a pontok alapján pedig könnyedén továbbjutott. Ennek ellenére igyekszik megfogadni a zsűri kritikáit, hogy az elődöntőben még jobban szerepelhessen.

Singh Viki

A szombati adás egyetlen női továbbjutója gyönyörű estélyi ruhában adta elő Rain című dalát. Viki először nem is tudta felfogni, hogy továbbjutott, lélekben még mindig a színpadon járt.

Spoon21

Grósz Márton nem bízta a véletlenre: kabalamalacot hívott segítségül. A kis disznó rendre feltűnt az élő adásban is a backstage-ben, kézről-kézre járt. A Spoon21 tagjainak mindenesetre szerencsét hozott, hiszen a tinilányok kedvencei továbbjutottak.

Benji

Vigaszágon, a közönség szavazatainak köszönhetően jutott tovább, jóllehet, a zsűritől kemény kritikát kapott. Both Miklós szerint magyartalan és rosszul hangsúlyozott volt a dala, amit egy magyartanárral minimum át kellett volna nézetnie.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.