Kalmár Tibor: "A kezünkben iszonyúan veszélyes fegyver van"

A trilógiát imádta a közönség. Miben különbözik a Digitális messiás a többitől?

Először kalandoztam el a sci-fi világába, nem a múlttal, nem a jelenünkkel, hanem kicsit a jövőképpel foglalkozom, és megpróbálok egy olyan utópiát felállítani, amely a jelenlegi digitális forradalom következménye lehet. Egy olyan kor, amiben nem feltétlenül szabadon szerezzük az ismereteket, hanem egy gondolatőrség szabja meg ezeket. Ez már más írókban, így akár Orwellben az 1984-ben is felmerült. Ezt a témát boncolgatom én is, aktuálpolitikai eseményekbe helyezve a cselekmény kontextusát.

A digitális fejlődés, az internet valóban ártana az embereknek? Megfosztja őket a szabad akarattól?

Egyáltalán nem gondolom, hogy ártalmas. Abban az esetben az, ha vannak olyan multinacionális, globális világcégek, amelyek elfoglalják a bejáratot, mint például a különböző keresők, közösségi hálózatok, médiafelületek, majd elfoglalják a kijáratot – ezek lehetnek a hirdetési megoldások. Így szép lassan a technológiai újításokat is megpróbálják elfoglalni, akár már a „csövet is", azaz a böngészőket, platformokat, amelyeken elérjük az internet világát.

Ezáltal viszont szabályozottá válik minden, hiszen nem tudjuk a mai napig, hogy a különböző keresők algoritmusai hogyan működnek. Nem tudjuk, hogy ha beírunk egy szót a keresőbe, az miért azt, és olyan sorrendben adja ki a találatokat, vagy ha felmegyünk egy közösségi oldalra, akkor miért pont azokat az embereket ajánlja fel ismerősnek, miért éppen azokkal a posztokkal találkozunk. És mindaddig, míg ezek az algoritmusok 100 százalékig nem ismertek, általunk nem változtathatóak, nem testreszabhatóak, addig bizony azt mondhatjuk, hogy szűrik azokat a tartalmakat, amikhez mi igyekszünk eljutni.

Ez nyilván régebben is így volt, de akkor egyértelműen azonosítható volt, hogy ki a kapuőr, ki az, aki eldönti, hogy mi kerül be az újságba, vagy ki az, akin múlik, milyen könyvet rendeljen meg a könyvtár. Ma viszont ez már másképp van. Az algoritmusok készítői pedig nem minden esetben független emberek, mint ahogy ez kiderült az egyik közösségi médiafelületről is a nyár folyamán.

A könyvében egy Központi Elme megdöntésére vállalkoznak a főszereplők. De a valóságban létezik egy maroknyi embercsoport, akik az egész világot irányítják?

Messzebbre mutat és az előző könyvemben, a Szíriai metéltben feszegettem már a témát, hogy az elmúlt 100 -120 évben nagyon megváltozott a világ. Az emberiség 2000 éven át abban a szimbiózisban élt, hogy vannak a gazdagok, a döntéshozók, akiktől viszonylag távol voltak a többiek. Hozzájuk már el sem jutottak a hírek, hiszen gondoljunk bele, a kéziratos hírlevelek csak az 1700-as években jelentek meg. Így a hétköznapi ember nem akart és nem is tudott a világ dolgába beleszólni. De az elmúlt 100-120 évben az urbanizációval olyan üzenetek jöttek, hogy az emberek elkezdték devalválni a korábbi értékeiket, felköltöztek a nagyvárosokba.

Az emberek 80-90 százaléka nagyvárosban él. Ha bármelyik közművünket, mondjuk az internetet akár fél órára kikapcsolnák, akkor az tömegfelháborodást okozna. Ha két napig nincs tej vagy kenyér a boltban, akkor éhséglázadás tör ki. Gazdasági érdek volt egy ideig, hogy ha vásárlóerőt teremtek, jó munkahelyekkel, akkor ők vásárolnak olyan termékeket, amelyet én termelek. Az emberek azonban elkezdtek egyre éhesebbek lenni, és egyre többet akarni.  Ezt nevezzük jóléti társadalomnak.

Ez viszont maga után hozta azt, amit már több gazdaságkutató is mond, hogy

a mostani negyvenesek generációja az utolsó, akik még jobban élnek, mint a szüleik, a mai negyvenesek gyerekei viszont nagy valószínűséggel már rosszabb gazdasági körülmények között fogják eltölteni az életüket.

Ráadásul orvosilag kitolódik az életkor, tehát egyre hosszabb ideig élnek. Erre még rájön az is, hogy egyre többen leszünk a bolygón.

Ilyenkor szokott akár egy borult elme úgy dönteni, hogy megpróbálja kiirtani az emberiség jelentős részét. Ugyanezzel a gondolattal kacérkodok a Digitális messiásban, hogy van-e szükség ennyi emberre. Vissza lehet-e fordítani az urbanizációt, hiszen az emberektől elvenni, amit már megszoktak, azt már nagyon nehéz lenne. De azok, akik ott ezt legfelül eldöntötték, és azt látják, hogy egyre többen kopogtatnak a birodalom kapuján, azok előbb-utóbb irracionális döntésekre is vetemedhetnek. Ennek egy igen fájdalmas formája, hogy a tudatunkat szabályozzuk. De lényegét tekintve a sajtóval ma is ez történik, hiszen láthatjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is milyen reakciókat váltott ki a sajtó 85 százalékából az, hogy Donald Trump nyert a választáson. Miközben a valóság az, hogy a többség döntött. Ez is azt mutatja, egyre kevésbé ért egyet az elit a tömegekkel.

A könyvében ez a szűk elit elmegy egy szigetre, ahol lényegét tekintve örök életük lesz. Foglalkoztatja ez, hogy örökké éljen?

Azt gondolom, hogy Isten teremtményei vagyunk és van egyfajta küldetésünk a Földön, amit ha esetleg teljesítünk, akkor majd folytatjuk egy másik testben. De kevésbé apatikusan azt kell mondjam, hogy tulajdonképpen ma is ez van. Már az Amerikai Egyesült Államokban magas falakat húznak a lakóparkok köré, és úgy hirdetik, hogy itt egy szuperbiztonságos lakópark van, ahol van mozi és ki se kell menned, nem kell félned a spanyol ajkú bevándorlóktól. És az is tény, hogy egy gazdasági előnyben lévő ember több mindent meg tud tenni. Ott van például David Rockefeller, aki a sokadik szívátültetésén van túl. Nagy valószínűséggel, ha ő Borsodba született volna és földművelésből kellene élnie, akkor az első szívrohamát sem élte volna túl. Tehát már ma is megadatik valamennyire ez a fajta kiteljesedés.

A technológia fejlődése már nem sci-fi, a tudományos orvosi magazinokban lehetett tavasszal olvasni, hogy a kvantumszámítógépek olyan tudással fognak rendelkezni, mint az emberi elme. Hamarosan lehetséges lesz az emberi tudatot elmenteni, és ez akár egy eszközben, egy alkalmazásban tovább tudna élni. Ezt egyelőre úgy fogja fel a tudomány, hogy lesz egy olyan Android és iPhone alkalmazás, amit mondjuk hívjunk nagypapának, és erre elmentjük a tudatot, majd egyszer csak körbemutatjuk neki, hogy „Nézd meg, nagypapi, milyen szép lett az a diófa, amit együtt ültettünk, mielőtt meghaltál”. Ez már lassan nem utópia. Tanuló algoritmusok vannak. Hiszen már a keresők is megtanulják, mire van szükségünk és olyan tartalmakat ajánlanak fel. Ha az ember nem a hit, hanem az individuum felől közelíti meg a saját életét, egyre inkább vágyódik az örök életre.

A folytatáshoz lapozz!

A könyvben a főszereplők mintha bibliai szereplők lennének…

Tudatos döntés volt, igyekeztem utalást adni a régmúltra, hiszen a történelmünk nélkül nincs jelenünk, miközben a jelenünk határozza meg a jövőnket. Biztos vagyok abban, hogy valóban egy megváltás előtt áll a világ, vagy valamilyen sorsfordító pillanat előtt. Ha megnézzük a történelem ciklikusságát, akkor 100, 250, 500 és 1000 éves ciklusokban hatalmas váltásokat látunk. Ha csak a magyar történelmet nézzük, akkor a nulladik évben megszületett Jézus. Az általa képviselt vallásban hisz az ország. Az elmúlt 900-1000 évben a kereszténységen alapult a hitvilágunk. Aztán 1000-ben István megalapította az államot, 1000-1250 között az Árpád-ház élte virágkorát, aztán 1500 környékén ott volt Hunyadi Mátyás, akivel a szó szoros értelmében reneszánszát élte az ország. És ezeket a ciklikusságokat végig tudjuk követni. És az sem véletlen, hogy a 2000-es év a majáknál és Nostradamusnál is sorsfordító évszám volt. Ha hiszünk abban, hogy a világ ciklikus , ahogy a Nap is fölkel és lenyugszik, akkor megint valamiféle sors- vagy világfordító pillanatot élünk meg.

Miért éppen ezek a témák vonzzák?

Alapvetően újságíró vagyok, vagyis jobban mondva most már médiaszakember, mert nem a karaktervetéssel foglalkozom, hanem inkább különböző termékek menedzselésével. Azt gondolom, hogy ez nyitottá tesz. Plusz nagy becsípődésem volt, hogy történész-régész leszek, de szóltak, hogy ez nem egyenlő az Indiana Jones-kalandokkal, nem jönnek azok a szuper csajok, mint ott. Aztán elsodort a média világa, de mindig megvolt egyfajta nyitottság. 2006 tájékán éreztem, hogy nekem többet kellene tennem a pillanat műfajánál, hiszen amit csinálunk a televízióban, rádióban vagy éppen az online világban, az a pillanatnak szól. De ha az ember könyvet ír, és főleg, ha a múltról, vagy megpróbálja a jelent több száz oldalban megmagyarázni, akkor ez egy óriási adomány. Az írás nagyon komoly műfaj, és ez is a reneszánszát éli, emelkedtek a könyveladások. Úgy tűnik, hogy olvasunk még. És ez egy olyan dolog, ahol hagyhatunk még magunkról egy tartós lábnyomot.

Most már van egy 300-400 ezer követőm az interneten, akikkel napi szinten megoszthatom a gondolataimat, a könyveket pedig már több tízezren megvásárolják. Így egy-egy olvasóval 2-3 hétre közös gondolati síkra terelődünk.

Miből meríti az ötleteit?

Az ember rengeteget utazik, sokat lát, sokat tapasztal. Elmehetünk olyan helyekre, ahol a digitális világ már a mindennapokkal összeforrt. És amikor ezt meglátjuk, akarva-akaratlanul is elkezdünk gondolkodni azon, hogy ez helyes-e. Ha a történelem ciklikusságát is nézzük, akkor óhatatlanul a régi mintákat keressük.

Ezt keresi az ember a jövőben is, hogy mi lehet a világrend okozója. Miközben a kezünkben van egy iszonytatóan veszélyes fegyver, amire talán Einsteinnek van az a mondása, hogy az emberiség halálát azt fogja okozni, amikor a gépek okosabbak lesznek nálunk.

És ehhez már nagyon közel állunk. Ott van a Mátrix vagy éppen a Terminátor is, ahol már gépek vívják a csatákat. És ez most már itt van a küszöbön. Mert azt halljuk, hogy a NATO már robot katonákat akar bevetni. Az Apple fejleszt egy olyan alkalmazást, ami valóra váltja, amit a Knight Riderben láttunk, hogy beszél hozzánk a kocsink, vagy odajön hozzánk.

A világ iszonyat gyorsan fejlődik. Ha egy 1500-as években született ember találkozna egy 1600-as, 1700-as években születettel, akkor nem látna nagy változást. Mi viszont iszonyatos egyedfejlődésen mentünk át. Ha találkoznánk Kossuth Lajossal, akkor biztos, hogy egymásra csodálkoznánk.

Azt nyilatkozta egyszer, azért lett író, mert kíváncsi volt, mi az, amit elhallgatnak előlünk.

Több olyan helyszínen is jártam kutatásaim során, olyan könyveket volt szerencsém elolvasni, amik miatt a szemléletünk még a saját történelmünk iránt is megváltozna. Tanítjuk is ezeket a dolgokat, de nem mondjuk el, hogy mi történik. I. Ferenc Habsburg király létrehozta a Szent Korona Bizottságot, amelynek az volt a dolga, hogy a magyar történelmet újraírja. Azt viszont nem mondják el, hogy miről mit írtak át. A magyarok szeretik nagynak látni magukat, és alig pár száz évvel ezelőtt valóban Európa vagy legalább fél Európa urának gondolhattuk magunkat. Amikor ezt elkezdjük kutatni, akkor rájövünk, hogy azért gondoljuk magunkat egy picit különbnek a többi népnél, mert tényleg többre hivatott nép vagyunk. Több hatalom próbálta elfeledtetni velünk a múltunkat, ezzel védve magukat.

Kimondhatjuk, hogy féligazságok vannak. Azok, akik döntéshozó helyzetben vannak, ugyanúgy próbálják eldönteni, mit kell tudnia a népnek, mint egy családban a szülők, akik azt mondják a gyereknek, hogy minden szép és jó, még akkor is, ha mindennapos megélhetési gondjaik vannak. Néha a felettünk álló hatalmak is úgy gondolják, nem tartozik ránk minden döntésük.

Nem fél attól, hogy baja lesz abból, ha ezeket feszegeti? A Jézus második élete könyve után is halálosan megfenyegették.

Ha félnék, akkor nyilván nem írnék, és akkor elérnék a céljukat azok, akik hangzatosan fenyegetnek. Nyilván, ha tömegek lázadnának ellenem és csak hárman próbálnának meggyőzni, hogy folytassam, akkor elgondolkodnék. Nem provokátor vagyok, hiszen semmi ellen nem buzdítok. Inkább oknyomozónak tartom magam.

Hiszek a párbeszédben. Mindenkivel, aki fenyegetett, megpróbáltam konszenzusra jutni.

Mi a sikere titka?

A kitartás. Hiszen nem egy valóságshow-ba vagy tehetségkutatóba jelentkeztem, nem percemberként igyekeztem csinálni valamit. Az első könyvemet megelőzte egy 6-7 éves kutatómunka, a könyvek magánkiadásban jelentek meg, a Facebook-oldalamat is én építettem. Úgy viszonyulok a most feltűnő „ismert” emberekhez, mintha például a Rolling Stones feltűnne az X-Faktorban. A legnagyobb zenekarok kis klubokban kezdték és egy élet munkája kellett ahhoz, hogy felépítsék magukat. De most valóban egy olyan világban élünk, ahol brandet kell építeni. Ezért igyekeztem az anyakönyvi nevem és az írói nevem is különválasztani. Aki ügyesen fel tud építeni egy brandet, az el tudja viselni azt is, hogy nem feltétlenül tetszik mindenkinek, amit csinál. 

Gondolt már arra, hogy megfilmesíti a könyveit?

Igen, és volt is már erről tárgyalás. Csak az a nehézség van, hogy míg egy lányregényt viszonylag egyszerűen filmre lehet vinni, addig én elég kalandos életutakat bejáró főhősökről írok, és a történelmi regényeket nem egyszerű megvalósítani. Amiről már volt konkrét beszélgetés, hogy ha a Borgiák sorozat olyan sikeres volt Magyarországon, akkor miért nem csinálunk valami hasonlót. De azt látom, hogy a Digitális messiás talán megvalósítható, hiszen sci-fit alig csináltak még itthon.