RETRO RÁDIÓ

Magára rántotta követőit a csodálkozó Hajdú!

Magára rántotta követőit a csodálkozó Hajdú!
Megmondó
Szerző
Megmondó
Létrehozva2016. 09. 28. 17:12

Hajdú Péter szerda reggel nem értette, miért is foglalkoznak a lapok magánéletével. Nos, megkapta a választ.

Ahogyan arról már beszámoltunk, Hajdú Péter talán csak amolyan költői kérdéssel fordult követőihez közösségi oldalán, melyben rákérdezett, miért kell minden nap azzal szembesülnie, hogy a média vele, illetve megromlott házasságával foglalkozik. Nos, a kommentelők tudják a választ és ezt meg is osztották Péterrel

"Hát ezt azért tudhatnád, hogy aki egyszer beáll a sorba, annak többé nem lesz nyugta. Aki nagyon látszik, azt mindig meg fogják találni. Ezt neked, mint médiaipari szakembernek halál pontosan tudni kellene.

Hiszen te is alkalmazod rendesen a különböző műsoraidban.

Ott van például Palik Laci. Egy ideje azt sem lehet tudni kis túlzással, hogy él-e még. Pedig egy időben gyakorlatilag WC-re sem tudott úgy elmenni, hogy ne írt volna róla valamelyik bulvár szenny. Aminek a felépítésében azért kemény szerepet vállalsz, mármint a bulvár hatalmának, terének növelésében”- kapta meg kérdésére a választ bővebben kifejtve a tévés, aki rövidebb, velősebb feleleteket is begyűjtött posztjával.

Ezidáig ebből kovácsoltad a szerencsédet. Ja, most már terhes... Amúgy lövésem sincs, mi van veletek

"Ez vele jár, Petike, te raktad ki a kirakatba az életed!”

Csak a rend kedvéért: természetesen akadtak olyanok is, akik egyetértettek Hajdúval.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.