RETRO RÁDIÓ

Kiderült: Erre a szépségre cserélték le Tatár Csillát!

Kiderült: Erre a szépségre cserélték le Tatár Csillát!
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 08. 14. 13:50

Fiatal tehetség lesz Harsányi Levente új partnere a Duna Tv-n augusztus végén startoló Magyarország, szeretlek! címû vetélkedõben.

Eldőlt: Kraszkó Zita lesz hazánk egyik legnépszerűbb vetélkedőjének, a Magyarország, szeretlek!-nek az új csapatkapitánya - számolt be róla a Bors.

A fiatal színész-műsorvezető neve talán kissé ismeretlenül cseng a nézők számára, pedig a Balatoni nyár című műsorban már láthattuk Harsányi Levente oldalán.

Zitát a színházi közönség többek között a Thália Színház, a Krétakör és a Hepp! Színház előadásain ismerte meg. Ezen kívül játszott a Krétakörben, tagja volt a Grund Improvizációs Színháznak, rendezett realitysorozatot és szinkronszínészként is számos szerepe volt. Improvizációs trénerként a Beugró és a Dumaszínház fellépőit is tanította, 2004 és 2006 között pedig a Feszti körképet vezette a közszolgálati televízión.

A csinos tehetség Tatár Csillát váltja a műsorban, aki főállású anyukaként legtöbb idejét kisfiával tölti, emellett pedig már most készül A Dal műsorvezetői szerepére.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.