RETRO RÁDIÓ

Cicaharc! Egymásnak esett két lány a ValóVilágban

Cicaharc! Egymásnak esett két lány a ValóVilágban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 08. 30. 11:05

Még csak szombaton kezdõdött a ValóVilág, de már így is akad olyan a játékosok között, aki képtelen lakatot tenni a szájára.

Durván nekiment a vasárnapi beköltözőnek, Vikinek, a ValóVilág 8 nagyszájú lánya, Dina. A Szlovákiában élő pultosnak ami a szívén, az a száján, és ehhez még alkoholra sincs szüksége. 

Viki kilencedikként lépett a villába, és jelentős hátrányban szenvedett, hiszen szombaton egyszerre nyolc játékos foglalta el a luxusbörtönt.

A hűvös fogadtatásra Dina még rátett egy lapáttal: piszkálódni kezdett, és mivel alkohol terén sem szűkölködtek a villalakók, mindketten hamar felöntöttek a garatra.

Elmondása szerint Viki jelenléte azért zavarta, mert a lány nem volt elég visszahúzódó a beköltözése után. "Én a helyedben meghúznám magam, ha most érkeztem volna ebbe a társaságba" - vetette oda Vikinek, aki nem igazán értette a lány viselkedését. 

Ezzel a többiek is így voltak, hiszen ők is csak egy nappal korábban kezdték el a játékot. Viki bánatában szépen leitta magát.

Hogy mi lesz a cicaharc vége, hamarosan eldől: Dina primitívnek tartja Vikit, aki viszont szintén szókimondó, így a két lánytól biztosan számíthatunk még konfliktusokra.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.