
Külföldi kolléganõje szerencsétlenül járt, õ pedig attól tartott, hogy szintén erre a sorsra jut.
Kellemetlen percekben volt része Czippán Anettnek, miután élő adásban kellett aggódnia a testi épségéért. Az egész világot bejárta ugyanis a szörnyű felvétel, ami a lengyel nemzeti televízió élő adásában történt néhány hete.
A műsorban egy bűvész trükköket mutatott a műsorvezetőknek, és arra biztatta a nőt, hogy nyugodtan tenyereljen bele a mutatványul szolgáló papírzacskók egyikébe. A trükk azonban rosszul sült el, a műsorvezetőnő tenyerét élő adásban szúrta át a borotvaéles penge.
Ezek után Czippán Anett meglehetősen bátor módon vállalkozott arra, hogy Hajnóczy Soma, a világbajnok bűvész kipróbálhassa rajta a trükköt.
A magyar bűvész azt is elmondta, miért történhetett a baleset.
Ez a rossz felkészülés, rossz előkészítése a trükknek, illetve a bűvész valószínűleg nem gyakorolt eleget.
A félelem Anetten is látszódott, a mindig vidám, mosolygós műsorvezető most vonakodott,
nem szívesen beszélt a trükk előkészítése alatt, csak aggályait ismételgette.
Végül négy zacskóból háromba kellett teljes erőből beletenyerelnie, ami olyan kritikus pillanatokat okozott számára, hogy már nem is próbálta titkolni, mennyire pánikba esett.
![]()
Az első kör után egy pillanatra megnyugodott, hogy nem arra a zacskóra csapott, amelyben egy vastag szög volt.
![]()
Amikor három zacskó közül kellett választania, már jóval nagyobb volt a félelme.
![]()
Az utolsó körben pedig elsírta magát, és alig tudta abbahagyni a remegést.
"Nagyon-nagyon-nagyon rossz. Miért kell nekem ilyeneket csinálnom?" - hajtogatta falfehér arccal, azonban a hangján már hallani lehetett a megkönnyebbülést.







