5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Mozivásznon támadnak a szcientológusok

Mozivásznon támadnak a szcientológusok
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2016. 06. 26. 23:40

Néhány napja, tízezren ünnepelték a világot behálózó vallási csoportosulás film- és tévéstúdiójának átadását. A leginkább szektaként aposztrofált szervezet így akarja globalizálni ártó tanai terjesztését.

Az ünnepségen maga az egyház vezetője, David Miscavige mondott lelkesítő beszédet- számolt be a Bors.

"Történelmi nap a mai. Pontosan ez volt szellemi vezetőnk, L. Ron Hubbard szándéka: megosztani a bölcsességet másokkal. Ha nem te írod a saját történeted, hát más megteszi, épp ezért mostantól mi írjuk a saját történetünket, ahogy még egyetlen vallás sem tette ezt soha a világtörténelemben, innen, a központból."

A fiatalok napi tíz órát szörföznek az interneten átlagosan, és nagyjából öt másodpercenként keres rá valaki az "élet értelme" kifejezésre. Az SMP min­den erejét arra fogja használni, hogy választ adjon az eh­hez hasonló kérdésekre

- mondta az ünneplő tömegnek.

A Szcientológiai Egyház úgy tervezi, hogy tévé- és rádióadások folyamatos sugárzása mellett, igazi szuperprodukciókat is készítenek majd, melyekben biztosan számíthatnak néhány világhírű követőjükre is, hiszen Tom Cruise mellett számos sztár is a tagjaik közé tartozik.

A hatalmas épületkomplexumot egyébként 1912-ben építették és majd 14 milliárd forintnyi összeget fordítottak a felújítására és modernizálására az évek során.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.