
Bejött a Petőfi rádiónak a sok magyar zene
A Petõfi lett a magyar zene nagyszínpada, hiszen dalpremierekben esélyt ad minden új és régóta ismert tehetséges énekesnek és zenekarnak.
Egyre sikeresebb a Petőfi rádió, mióta nagyobb lett a magyar dalok aránya. Soha ezelőtt nem játszottak le ennyi hazai számot, mint az utóbbi időben, ez pedig a statisztikákon is bőven meglátszik!
A rádióban 30 százalékkal több magyar dalt lehet hallani, hiszen míg 2015 júniusában egy hét alatt 1800 külföldi számra 620 magyar zene jutott,
addig idén május 30-tól 1761-884-re nőtt az arány.
Sőt, az új dalok sugűrzása is kiugróan magas, hiszen míg eddig 4-5 premiert hallhattak a zenekedvelők, május vége óta ez is megváltozott, több tucatra nőtt azon dalok száma, amelyeket először a Petőfin lehetett hallani, például olyan előadókról van szó, mint Tóth Gabi, Pál Dénes és Dukai Regina.






