Exkluzív interjú Ákossal: A nemzetközi piac nagy üzlet, amihez nem engedtek közel

Idehaza generációkon átívelő rajongótábort tudhat a magáénak, és minden koncertjére hetekkel előre elfogynának a jegyek. Odaszólt a fesztiváloknak, és az egyik nagy álmáról is le kellett mondania. Kovács Ákossal beszélgetünk.

%RIPOST% Hogy néz ki az idei nyár? Tele van a naptár idén is?

Ákos: Nincs ok panaszra, pihenőévnek indult ez is, mostanra pedig már tíz turnéelőadást jelentettünk be. A határon belüli helyszínek mellett játszunk a Felvidéken, koncertezünk Erdélyben is. A turné egy londoni klubkoncerttel kezdődött, ide hosszú évek óta visszajárunk, mindig fantasztikus a hangulat.

Ilyenkor mindig magyar rendezvényt szerveznek a helyiek, hazai kajával, és persze mi koncertünk is amolyan honvágycsillapító impulzus.

%RIPOST% Remélem, nem sértelek meg, de lassan közelítesz a "retrosztársághoz", még ha nem is látszanak ennek nyilvánvaló jelei. Mivel tudod megfogni az újabb és újabb generációkat?

Ákos: Negyvennyolc éves vagyok, huszonnyolc éve vagyok a színpadon. Ezt se letagadni, se bagatellizálni nem akarom. Véleményem szerint azokat nevezhetjük retrosztárnak, akik hosszabb kihagyás, meg fogyókúra után térnek vissza a színpadra. Jómagam eddig még nem álltam le. Szerencsénk van, sokan jönnek velünk az úgynevezett ősrajongók közül, és folyamatosan jönnek a fiatalok is. Sokszor hallok olyat rajongóktól, hogy a gyerekeik már az anyaméhben Ákos-dalokat hallgattak.

Na, ez legyen a szülők felelőssége, nyilván ők lesznek a korán érő típusok…  Mindenesetre érdekes látni, amikor a szülők a gyermekeikkel buliznak a közönség soraiban.

Visszakanyarodva a retro-felvetéshez, szerintem ehhez a címhez az kell, hogy újra összeálljon egy korábban megszűnt csapat, újraéledjen egy produkció, de én nem "mentem szét".

%RIPOST% Azért volna kikkel újra összeállni…

Ákos: A magam részéről nem tartom ízlésesnek ezeket az összeálló bulikat, nézőként se az indíték, se a végeredmény nem tetszik. A múltidézés lényegében már megtörtént azzal a produkcióval, amit most csinálunk. Új dalokat írunk, ezeket a régiekkel együtt játsszuk. Szerintem ez így helyes. Jobban szeretek előrenézni.

%RIPOST% Egy nyári fesztivál beharangozó eseményén beszélgetünk, erről jutott eszembe, hogy híresen ügyelsz rá, hogy bizonyos szint alá ne olcsósítsd magad, már ami a technikai feltételeket illeti. Ezzel felteszed a lécet rendesen a szervezőknek. Szeretnek?

Ákos: Nézd, az a helyzet, hogy mi nagy produkcióval készülünk, tehát olyan helyszínekre tudunk elmenni, ahová felrakhatjuk ugyanazt a motyót, amit egy saját kockázatú előadáson használunk.

Ezt sokáig valóban nem értették a fesztiválszervezők, de ez a régmúlt, ezeket a csörtéket már tizenéve megvívtuk. Miután látták, hogy jön a közönség, érdemes kockázatot vállalni, természetessé vált az együttműködés.

Hosszú évek óta az összes komolyabb hazai fesztivál rendszeres fellépője vagyok, így jutunk el például idén a Mi Velencénk fesztiválra is.

%RIPOST% Megvan a pillanat fejben, amikor úgy érzed majd, hogy komolyabb irányváltás kell, mert már nem fér bele a fiatalos lendület a buliba?

Ákos: 2018-ig vannak konkrét terveim, hogy ezekből mi valósulhat meg, majd az idő megmondja. Nekem szerencsés sors adatott, mert sok mindenben kipróbálhatom magam. A múlt héten például – pár nappal a londoni siker után – Kecskeméten tartottam Krúdy-estet Szigethy Gábor irodalom- és színháztörténésszel, és legalább akkora élmény volt számomra, mint egy nagykoncert. Több mint negyven előadást megélt ez a prózai est, tehát van módom visszafogottabb és lendületesebb színpadi műfajokban is megmutatkozni, ezért nem kell – a te szavaddal élve – váltanom.

Nemrég a Rolling Stones koncertjét adták a tévében, érdekes volt, egyrészt folyton azért aggódik az ember, hogy melyikük fog összeesni a színpadon, másrészt a legkevésbé sem volt ciki az egész.

Senki nem mondaná róluk, hogy retrosztárok, igazán irányt se váltottak, teljesen legitim a produkciójuk. Persze az önmagában nem lehet elég, hogy igény van valakire, hiszen az embernek azért bőven vannak önmagával szemben is elvárásai. A kérdés az, hogy tudunk-e ezek szerint teljesíteni.

%RIPOST% Ha már az elvárásoknál tartunk, előfordul, hogy a színpadról lelépve azt mondod magadnak, hogy ez most nem volt az igazi?

Gyakran vagyok elégedetlen magammal, mindig a hibát keresem. Ha valamit jól csinálunk, az nem extra, hiszen azért készülünk annyit. Ráadásul nincs két egyforma előadás, így van felület bőven.

Ott volt például a legutóbbi két telt házas Arénakoncertünk, ahol ugyanazt a műsort játszottuk, ugyanazzal a látvánnyal dolgoztunk, mégis két teljesen különböző koncert volt. Az első sebzett és kitárulkozó, a második inkább győztes hangulatúra sikeredett. Ez sok tényezőn múlik, de a legdöntőbb talán a közönség reakciója.

%RIPOST% Éles váltás, de érdekel, hogy mi lett a külföldi próbálkozásokkal? Bánt, hogy nem jöttek be?

Ákos: Úgy nézek ki, mint aki le van taglózva? Fiatalon, egy jó negyedszázaddal ezelőtt azt gondoltam, van realitása a külföldi nyitásnak, de kiderült, hogy nincs.

Nem állítom, hogy automatikusan helyem lett volna a nemzetközi porondon, de sok energiát beletettem, biztosan nem ezen múlt. Az ok szerintem prózai: bár a lemezkiadás mára lényegében megszűnt, még most sem kicsi üzlet a zene, akkoriban pedig még sokkal nagyobb volt. Ehhez nem engednek közel senkit.

Szerintem biztosan van olyan fiatal, tehetséges produkció Magyarországon, amelyik nemzetközi porondon is megállná a helyét, de a magyar popzenében igazi külföldi áttörés nagyjából negyven éve nem volt. Természetesen egyáltalán nem lennék szomorú, ha ezügyben valaki rám cáfolna, és megmutatná, hogy innen is be lehet futni világkarriert.