RETRO RÁDIÓ

Betiltással fenyegették a Szulejmánt

Betiltással fenyegették a Szulejmánt
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2016. 03. 02. 18:40

Idehaza is hatalmas tömegeket ültet a képernyõk elé a világszerte népszerû sorozat. A török "teleregény" sorsa azonban sokáig bizonytalan volt. Még Törökország jelenlegi államfõje is azt követelte, vegyék le a képernyõrõl.

Nem sokon múlott, hogy a világsiker helyett óriási kudarc legyen az RTL Klub egyik legnézettebb sorozta, a Szulejmán. Az első epizódok után ugyanis hatalmas tiltakozáshullámot indított el azzal, hogy helyenként kendőzetlenül mutatta be a hatalmas uralkodó legendás hálószobatitkait. A készítőket erkölcstelenséggel vádolták és sikerült maguk mellé állítani Tayyp Erdogant, Törökország jelenlegi államfőjét, aki akkoriban még a miniszterelnöki posztot töltötte be. A mélyen erkölcsös országban tüntetést is szerveztek a Szulejmán ellen, amit végül csak a kompromisszum menthetett meg a betiltástól.

A készítők ígéretet tettek rá, hogy visszafogottabbá és ritkábbá teszik az ágyjeleneteket. A gond csak az volt, hogy jó néhány epizódot leforgattak, így nem maradt más megoldás, mint hogy bizonyos jeleneteket kivágtak, vagy egyszerűen újraforgatták őket - írja az Epizód magazin.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.