RETRO RÁDIÓ

Pontozással Freddie nyerné A Dalt: Kállay Saunders és Petruska dobogón

Pontozással Freddie nyerné A Dalt: Kállay Saunders és Petruska dobogón
T.T.
Szerző
T.T.
Létrehozva2016. 02. 21. 15:00

Már egy hetet sem kell várnunk, hogy megtudjuk, ki képviseli hazánkat Stockholmban, az Eurovíziós Dalfesztiválon. Összeszedtük, ki mennyi pontot gyûjtött, ki volt a legnépszerûbb a nézõknél.

Szombaton, A Dal 2016 második középdöntőjében kiderült, kik lesznek ott a döntőben Kállay-Saunders András, Oláh Gergő, Petruska és a Mushu mellett.

A pontok a második elődöntőben a következőképpen alakultak:

Freddie, vagyis Fehérvári Gábor Alfréd ezen az estén 47 pontot ért a zsűrinek és a nézőknek, ezzel az első helyet szerezte meg a középdöntőben.

A Boy George-nak látszó, korábban csak férfiszopránként ismert, de, mint kiderült, férfihangon is éppoly tisztán éneklő  Vásáry André 44 pontot gyűjtött össze előadásával.

A Parno Graszt dala, aminek hallatán Pierrot még táncra is perdült, szintén 44 pontot ért a középdöntőben, így  a zenekar is a biztosan döntőbejutók között van.

Berkes Olivér és Tóth Andi összesen csupán 33 pontot kaptak a zsűritől és a közönségtől, de vigaszágon, a telefonálók szavazataival mégis ők jutottak tovább A Dal döntőjébe.

Az első elődöntőben Petrushka 43, Oláh Gergő 42, Kállay-Saunders András pedig 41 pontot gyűjtött.  Ekkor a telefonos szavazást az eredetileg 39 pontot összegyűjtő Mushu nyerte.

Mindent, de leginkább a pontokat összevetve a legnagyobb esélye a döntőt megnyerni Freddie-nek van, hiszen 47 pontjával magasan veri a középdöntőkön továbbjutó összes előadót, a nézők is őt látták a legjobbnak.

Persze a győzelem sok tényezőn múlik majd, az előadók aznapi formájától a dalokon történő apró változtatásokig.

Hogy kijut ki Stockholmba, hogy minden európai országnak megmutathassa magát és dalát, jövő hét szombaton, azaz február 27-én derül ki.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.