RETRO RÁDIÓ

Félszeg Adonisz nyerheti meg nekünk az Eurovíziót

Félszeg Adonisz nyerheti meg nekünk az Eurovíziót
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2016. 02. 29. 22:39

Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie maga a tökéletes popsztár, ha a színpadon áll. Az életben viszont hétköznapibb, mint azt gondolnánk.

Fehérvári Gábor Alfrédról, vagy ahogy már most mindenki ismeri, Freddie-ről a legtöbben mindössze azt tudták A Dal idei kiírása előtt, hogy a Rising Starban is próbálkozott. Ahol ugyan csak negyedik lett, de azzal is sikerült beindítania a karrierjét, még ha szerény szinteken is. Ugyanis a TV2 tehetségkutatója óta a civil munkája mellett, klubokban zenélt, ami sokak számára egyfajta bukásnak tűnhet. Pedig igazából csak jót tett neki, hiszen így sokkal jobban értékeli és megbecsüli azt a sikert, amit a Pioneer hozott neki most.

A rivaldafény eddigi hiánya arra is tökéletes volt, hogy a sokszor profitorientált zeneipar ne mérgezze meg a lelkét. Így ma is ugyanaz a sztárallűröktől mentes, hajtós srác, aki volt az első tévés felbukkanása előtt. Nem nagyképűsködik, nem tartja többre magát, mint aki, és nem a magánélete kiteregetésével próbál nevet szerezni magának. Sőt néha úgy tűnik, hogy változatlanul az a tizenéves, visszahúzódó gimis szólal meg, aki anno a nyeszlettsége okán nehezen találta az összhangot társaival.

Ugyanakkor, ha a színpadra lép, és kiereszti a hangját, akkor olyan, mint a legnagyobb profik, akiktől magabiztosabb lények nem léteznek ezen a világon. De már maga a megjelenése is tekintélyparancsoló, hiszen a 193 cm magas, és olyan mint egy kolosszus, amikor a reflektorok kereszttüzében áll. Akit önkéntelenül is bámul az ember már akkor is, amikor még egy hangot se énekelt. De akkor sem találni tőle határozottabb embert, ha a dalairól és a munkáról kell beszélnie. Teszi mindezt rettentő alázattal a zene, a közönség és a stábja felé.

Éppen ezek miatt gondoljuk úgy, hogy Freddie a legesélyesebb arra az eddigi magyar indulók közül, hogy megnyerje az Eurovíziót. Hiszen manapság egy igazi popsztárnak a következőkre van szüksége: remek hang, remek külső, megfogó színpadi jelenlét és egy jó dal. Freddie esetében ezek mind adottak. Szóval kíváncsian várjuk, hogy miként esik Európa térdekre a május 10-ei döntőben Fehérvári Alfréd, egykori győri focista unokájának lábai előtt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.