RETRO RÁDIÓ

Megfejtettük a világ legnagyobb sztárjának titkát!

fá
Szerző
Létrehozva2015. 11. 26. 10:01

Adele népszerûsége gyakorlatilag megint elsöpört mindent és mindenkit. Ezért kutakodtunk egy kicsit, hogy miért is ragadja meg ennyire az embereket a hangját leszámítva rendkívül unalmas énekesnõ.

Három nap alatt csak az USA-ban 2,3 millió példány talált gazdára Adele 25 című új lemezéből, ami azt jelenti, hogy szinte biztosan megdönt egy újabb rekordot. Eddig az *NSync 2000-ben megjelent lemeze volt a leggyorsabb ebben a tekintetben, vagyis egy hét alatt 2,4 millióan vásárolták meg.

Adele a Hello című klipje már bezsebelte a legtöbbet nézett videónak járó elismerést, és azt is elmondhatja magáról, hogy csupa nagynevű kollégája csak azért változtatta meg a saját lemezmegjelenési időpontját, mert féltek tőle. De mégis ki is az az Adele, akinek jelenleg ismét a lábai előtt hever az egész világ?

A szegény ember Amyje

A 27 éves Adele Laurie Blue Adkins minden modorossága ellenére sem tenyésztett, mesterségesen kreált sztár. Első lemezszerződését azért kapta, mert egyik barátja feltöltötte a MySpace nevű közösségi oldalra a demóját, és erre figyelt fel 2007-ben az XL Recordings. A fiatal énekesnő 2008-as első lemezével ugyan azonnal sikeres lett, de azt senki nem gondolta, hogy ekkorát fog durranni az Adele-jelenség.

A kritikusok leginkább egy kiszámíthatóbb, ártalmatlanabb Amy Winehouse-ként emlegették. Ám ő nem akart külsőségekkel vagy extrém viselkedéssel kitűnni a tömegből. Így miközben Winehouse 2011-ben halálra itta magát, Adele letarolta a világot a 21 című lemezével, és a Rolling in the Deep című slágerével.

Adele hihetetlen népszerűsége azért fura, mert az ember azt hinné, a 2000-es években már tényleg csak házi pornóval, rengeteg villantással és nagy balhékkal lehet ilyen magasra jutni. Ehhez képest a Londonban született énekesnő legnagyobb sztorija az életben, hogy kétéves korában elhagyta őt édesapja, agyonplasztikázott modell test helyett pedig probléma nélkül él együtt duci testalkatával, és nem fontos számára a kihívó öltözködés sem. Holott sokan akartak változtatni rajta, de őt ez a legkevésbé sem érdekli. Õ csak zenélni akar, a mások által járt médiaösvényt pedig messziről elkerüli.

"Csak akkor próbálnék változtatni a súlyomon, ha az egészségemmel vagy a nemi életemmel lenne probléma. Szeretek csinos lenni, de a kényelmet fontosabbnak tartom a divatnál, soha nem zavart a külsőm. Szívesebben ebédelek együtt a barátaimmal, mint hogy elmenjek edzeni"

- osztotta le a lapokat egy 2009-es interjújában. A nemi életével úgy tűnik, valóban nincs gondja: 2011 óta él boldog házasságban Simon Koneckivel, akivel egy közös gyerekük is született, Angelo.

A lány a szomszédból

Ha nem a statisztikáit nézzük, mindenben olyan, mint egy lány a szomszédból: a róla szóló legérdekesebb apróságok gyűjtéseiben is olyan dolgok találhatók, hogy négyéves korában kezdett énekelni, öt tetoválása van, egyszer csúnya hangszálgyulladása volt, és két cukorral issza a teát. Ha a számok tükrében nézzük a karrierjét, akkor ezt találjuk: 86 különböző díj, 26 különböző ország lemezeladási listájának első helye, és három különböző Guinness-rekord.

Nagyon úgy tűnik, hogy Adele azért ilyen hihetetlenül népszerű, mert manapság az átlagossággal lehet a legjobban kitűnni: ameddig a nemzetközi zenészvilág balhéiról híres, ő tudatosan építi párhuzamosan magánéletét és karrierjét is. Nem nyilatkozik hülyeségeket, nem akar megváltoztatni senkit, egyszerűen csak zenét ír, és kedves: hol egy magyar rajongónak ajándékozza oda Oscar-szobrát, hol mindenkit átverve jelentkezik egy Adele-hasonmásversenyre.

Bár több kritika szerint a zenéje épp olyan unalmas, mint a személyisége, minden arra mutat, hogy Adele intézi jelenleg a legjobban az életét az egész világon.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.