RETRO RÁDIÓ

Az ének iskolája - Tőle dobta el az agyát Caramel

Az ének iskolája - Tőle dobta el az agyát Caramel
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2015. 06. 06. 14:16

Véghajrájába ért Az ének iskolája és vasárnap végleg kicsengetnek a harmadik évfolyam záróvizsgájáról is. Caramel még az utolsó pillanatokban elárulta nekünk, ki az a kisdiák, akitõl tátva maradt a szája.

„Tényleg nem szeretnék álszentnek tűnni, de a jelen helyzetben aligha kaphattam volna nehezebb kérdést annál, mint hogy a diákok közül ki okozott nekem felejthetetlen pillanatokat. Túlzás nélkül mondhatom, hogy nem csak a saját osztályom teljesítményére vagyok büszke. Mégis, ha fegyvert tartanának a fejemhez, akkor Nagy Bogi és Rácz Gergő duettjét mondanám. Talán nem az ő daluk lesz az évfolyam legtrendibb slágere, én mégis odavagyok érte.

Bogi és Gergő pedig olyan minőségben teszik elénk vasárnap, hogy még a gondolatába is beleborsódzik a hátam

- mondja némi gondolkodás után a TV2 tehetséggondozó műsorának tanára.

Persze nem engedtük el ilyen könnyen az énekest és arra kértük, válaszon egy olyan pillanatot is, amely nem saját diákjához köthető.  
„Ez esetben valamivel könnyebb a dolgom és rávágom, hogy Varga Dávid. És hogy melyik produkciója? Mit tudom én?! Mindegyik!

Õ az a srác, akiben tényleg ott van a világsztár-potenciál.

Csak annyi baj van, hogy Michael Bublé kicsit megelőzte időben, mert a hangszínük nagyon egyforma. Persze ketten is elférnek, nagy ez a bolygó és sok az igényes zenére nyitott fül” - mondja nevetve Caramel.

Vasárnap pedig végre kiderül, melyik kisdiák lesz az évfolyam legjobbja.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.