tóth gabi
A fiatal lány egy újévi koncertrõl hazafelé tartva vesztette életét, amikor kiszállt a kocsiból és sétálni kezdett az autópályán.
Szinte lépni sem lehetett, annyian tették tiszteletüket szerdán az M3-as autópályán elgázolt Kata búcsúztatóján. A megemlékezést a lány édesanyja, Anikó és a családtagok tervezték meg olyanra, amilyen maga Kata volt.
"Nem szerettünk volna kötött programot, meg azt, hogy mindenki feketében, lehajtott fejjel sírjon" – mondta a gyászoló anya a Borsnak. "Kata sem ilyen volt, ő sem ezt akarta volna. Így nem volt kötelező a fekete öltözet, annyit kértünk, jöjjön mindenki olyan ruhában, amilyenben jól érzi magát. Nem csak sírni, de nevetni is szerettünk volna ezen a megemlékezésen" – tette hozzá Anikó.
A megemlékezést a fővárosi Stefánia-palotában tartották a barátoknak, ismerősöknek, hozzátartozóknak. A rokonok megkérték a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben gyászukat. A hozzátartozók még korábban felosztották egymás között a feladatokat, így például Kata kedvenc zenéit a lány egyik unokatestvére válogatta össze, egy másik rokon pedig régi fényképeket hozott, amelyeket levetíthettek a gyászolóknak.
Kata és szerelme, Zoltán egy újévi Tankcsapda-koncertről tartott hazafelé az M3-as autópályán, amikor a pár egy apró félreértésen összevitatkozott. Zoltán lehúzódott a leállósávba, hogy nyugodtan beszélhessenek, Kata azonban váratlanul kipattant az autóból, kikapta a kulcsot, majd egy kattintással kétségbeesett párjára zárta a kocsit, és elrohant az autópályán.
A hazafelé tartó V. Martin éppen arra autózott, nem vette észre a pályán sétáló Katát, és elgázolta. A lány holttestére egy autós talált rá, később pedig a Tankcsapda turnébusza is megállt az autópályán. A zenekar gitárosa leszállt, hogy segítsen, és döbbenettel szembesült vele, hogy egyik hű rajongójuk az áldozat.
A gázoló segítségnyújtás nélkül továbbszáguldott. A 20 éves fiatalembert másnap gyömrői otthonában fogták el. A fiú szabadlábon védekezik.