Létrehozva: 2016.11.17.

Hajtóvadászat indult az eltűnt magyar tinit fogva tartó fiatal ellen

Országos elfogatóparancsot adott ki a rendõrség Gál Dániel ellen, aki még két hónapja fenyegetõzött késsel a 4-es metrón. A fiatal férfi valószínûleg fogva tartja az október elején eltûnt Andreát.

Már az egész ország területén keresik azt a fiatal férfit, aki még szeptember 30-án a 4-es metrón fenyegette az utasokat. A rendőrség legfrissebb felhívása szerint a 21 éves Gál Dániel azt ordította, hogy mindenkinek elvágja a torkát egy késsel. Bár szerencsére senki sem sérült meg, a megfélemlített utasokat megbotránkoztatta a fiatal fenyegetőzése.

 

A %RIPOST% úgy tudja, hogy a garázdaság miatt keresett fiatal férfi tarthatja fogva azt a 15 éves lányt, akit október 4-e óta keres a rendőrség és az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány is.

Csüllög Andrea a napokban egy közös képet is posztolt Facebookra Gál Dániellel, így üzent mindenkinek, hogy együtt vannak

– tájékoztatta a %RIPOST%-ot az alapítvány elnöke.

Sinka Vivien szerint bújtatja a lányt a fiatal férfi, félő, hogy veszélyben lehet Andrea élete.

Aki látta valahol Csüllög Andreát, hívja a 06 (1) 457-5600/140 telefonszámot, vagy tegyen névtelen bejelentést a 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, esetleg tárcsázza a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. 

origo.hu

Döbbenet: végleg eldőlt Dárdai Pál jövője a Herthánál?

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Lejárt a kereskedőknek adott határidő: itt a kormány bejelentése az üzemanyagárakról

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-