Létrehozva: 2017.11.23.

Egyre félelmetesebb részletek derülnek ki a pedofil békési tanárról

A pedofil tanárnak nem akkor gyûlt meg elõször a baja a hatóságokkal, amikor 11 éves tanítványával elkapták.

Kirúgták az igazgatót is az iskolából, ahol a békési tanár dolgozott, aki külföldre akart szökni 11 éves diákjával. Ahogy arról a Ripost is beszámolt, a tanár a ferihegyi reptéren bukott le, munkahelyéről pedig azonnal elbocsátották.

A kisfiú nem oda járt iskolába, ahol a tanár tanított, egy szakkörön ismerkedtek meg. Most kiderült, hogy a rendőrség már szeptember 14-én tájékoztatta a tanár iskolájának igazgatóját: kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak a tanár ellen. 

Az igazgató arról nem tudott, miért folyik az eljárás, így kérdőre vonta Sz. Zoltánt, de ő azt mondta, rágalmazzák, áldozatként állította be magát. Végül maradhatott az iskolában – idézi a Mérce.hu-t a Blikk.

A rendőrség novemberben viszont már arról tájékoztatta az igazgatót, hogy gyerekpornó miatt nyomoznak a tanár ellen. Az igazgató ekkor kérte a tanár kirúgását. Az iskola fenntartója, a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola ezután indított belső vizsgálatot, és felmentette a békési igazgatót.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-