Még tartja magát a trópusi hőség. Ekkor jön az enyhülés...
Az idei nyár alaposan feladta a leckét még azoknak is, akik kedvelik a forróságot. Már közeleg a néhány fokos enyhülés.
Az előttünk álló hétvégén még nem igazán lélegezhetünk fel. Szombaton az ország nagy részén a hét legmelegebb napja lesz, de vasárnap, még ha alig érezhetően is, "hűvösebb" lesz. Kedden pedig már egész tűrhetőre csökken a hőmérséklet.

Szombat
A sok napsütés mellett északnyugat felől megnövekszik a gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar csak elszórtan (főleg estefelé az északi tájakon) alakul ki. Az északnyugati szél megerősödik. 30 és 39 fok között változik a hőmérséklet, az Alföldön lesz a legnagyobb forróság.
Vasárnap
Változóan felhős lesz az ég, de napsütés is várható. Csak elszórtan fordulhat elő zápor, vagy zivatar. 32 fok körüli értékeket mérhetünk. Az északkeleti szél megélénkülhet.

Hétfő
Gyakran lesz gomolyfelhős az ég, és szórványosan valószínű zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. 30-33 fok ígérkezik.
Kedd
Hajnalban még lehet csapadék, majd sok napsütés következik. Az északkeleti szél élénk marad. 27 és 32 fok közötti nyári idő várható.