RIPOSTER

Szerző Maca néni

11 hónapja

Tomajmonostori tragédia: Elkerülheti a börtönt a vétkes sofőr

A szakértő szerint felfüggesztett börtönbüntetéssel megoszlhatja a tragédiáért felelős sofőr.

Szerző Maca néni

Mardossa a bűntudat azt a sofőrt, aki az óvodabuszon felejtett egy négyéves kislányt Tomajmonostorán. A gyermek hőgutát kapott és napokkal később meghalt. T. István Inez Flórát, a gyermeket a tiszaderzsi megállóban vette át a szülőktől, majd leültette egy hátsó ülésre. Ezután még felvett néhány óvodást is iskolást, nem sokkal később leparkolt a tomajmonostorai önkormányzat mellett. A településen az önkormányzat és az iskola épülete egymás mellett, az óvodáé velük szemben található. A közelben egy üzlet is elhelyezkedik. A parányi, 730 lelket számláló településen éppen ezen a területen a legnagyobb a forgalom, mégsem tűnt fel senkinek, hogy a kis óvodás a járműben rekedt. 

Fotó: Bors

Utólag már senki sem tudja megmondani, hogy ez mivel magyarázható, illetve azt sem, hogy a gyermek kiáltozott-e segítségért a fokozatosan felforrósodó járműben. Kívülről a busz sötétített ablaka miatt talán nem láthatták, az viszont biztosra vehető, hogy Flóra csak órákkal a buszvezető végzetes hibája után veszítette el az eszméletét. A rendőrség büntetőeljárást, a buszvezetőt foglalkoztató önkormányzat pedig belső vizsgálatot indított. 

Általában felfüggesztett

Az ismert jogász, Borbély Zoltán értesült a tragédiáról, és a Borsnak kifejtette szakértői véleményét:

"A buszvezető tettét kétféleképpen is minősíthetik. Elítélhetik gondatlanságból elkövetett emberölésért, de valószínűbb, hogy foglalkoztatás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetésért kell majd felelnie. Mindkét cselekmény felső büntetési tétele öt év. A bíró gyakorlat szerint az sem kizárható, hogy az elkövető végül nem kerül börtönbe, mert a büntetése végrehajtását felfüggesztik"- mondta a szakértő a lap hétfői számában. 

Az érvényben levő kormányrendelet szerint hat éven aluli gyermek a személyszállítási szolgáltatás igénybevételére kísérő nélkül nem jogosult. Ha hat éven aluli gyermekeket csoportosan szállítanak, minden 10 gyerekre legalább egy kísérőnek kell jutnia.

Fotó: Bors

Csendes gyász

Szerettük volna megismerni Kovács Eszter, a kislányát gyászoló édesanya álláspontját, de a gyász súlya alatt nem kívánta minősíteni T. István lehetséges büntetését.

"Jobb, ha inkább erről nem mondok semmit" – mondta. Néhány nappal korábban még bővebben nyilatkozott, akkor arról is beszélt, miként szokták a gyereket a környéken reggelente a szülők útnak indítani.

"A busz három-négy helyen áll meg a környező településeken, úgy gyűjti be a gyerekeket. Az biztos, hogy kedd reggel csak a buszvezető volt a gyerekekkel. Egyértelmű, hogy ő felelt értük. Én őt korábban egyébként még sosem láttam. Új volt" – fogalmazott Eszter.

A Bors információi szerint T. István teljesen összeomlott, amikor megtudta, hogy Inez Flóra elhunyt. A fiát hiába kerestük telefonon, ezúttal nem vette fel a készüléket. Még csütörtökön annyit mondott, hogy a család minden segítséget megad az apjának. A buszvezető egyéb közeli rokonaival viszont sikerült beszélnünk, de nem kívánták megerősíteni azt a médiaértesülést, hogy a férfit pszichiátrián kezelik.

Fotó: Bors


Elvesztett bizalom

A tragikus eset közfelháborodást váltott ki a tomajmonostorai és a környező településeken élő szülők körében. Többen is eldöntötték, hogy kiveszik a gyermeküket az óvodából.

"Hogy is merném a továbbiakban oda járatni a gyerekeimet? Az első már oda járt, hamarosan a másodiknak is megfelelő intézményt kell keresnem. Éppen a napokban kerestek meg azzal, hogy jelentsem be, hogy nyáron igényt tartok-e rájuk, de a történtek után egyértelmű, hogy a közelükbe sem fogom engedni a srácaimat. Sokan hasonló döntést hoztak. A gyermekszállítás rendszere fejlesztésre szorul – fejezte be Helga, egy családanya. 


 

 

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Marco Rossi elbúcsúzott, Suhajdáról beszélt egy serpa és egy orvos, Verstappen megállíthatatlan volt

origo.hu

Súlyos döntést kell meghoznia Opitz Barbi édesapjának

borsonline.hu

Álomszép menyasszony volt: Titokban másodszor is férjhez ment az Operett sztárja

mandiner.hu

A román külügy szerint „nem megfelelő”, hogy Novák Katalin az erdélyi himnuszból idézett a Facebookon

life.hu

A nyílt utcán szúrtak le egy kisgyereket: apja a karjában tartotta, amikor egy másik férfi rátámadt

hirtv.hu

Radar - Virágzik a pünkösdi rózsa

origo.hu

Botrányt okozott Selena Gomez Beyoncé párizsi koncertjén - videó

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2023. május 29-június 4.: a Mérleg Hold békét, a Nyilas telihold lobbanékony hangulatot hoz

ripost.hu

Az anya sikolya törte meg a kórházi folyosó csendjét: fia a szeme láttára halt meg

ripost.hu

Összetörtek a kollégái: váratlanul elhunyt a népszerű műsorvezetőnő

ripost.hu

"Az agymosott Harry herceg végre ráébredt az igazságra Meghannal kapcsolatban"

ripost.hu

Döbbenetes részletek Suhajda Szilárd kereséséről: a végsőkig küzdött

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-