RETRO RÁDIÓ

Eltört a gerince: Beperelné gázolóját a gyilkos apa

Eltört a gerince: Beperelné gázolóját a gyilkos apa
Létrehozva2019. 11. 20. 10:45

Korábbi sérülései miatt komoly fájdalmai vannak, dolgozni sem tud az elítélt.

Lassan vánszorognak a napok a sátoraljaújhelyi fegyházban idősebb és ifjabb Burka Ferenc számára. Nevüket 2005-ben ismerte meg az ország, amikor bizonyíték hiányában felmentették őket Gyurcsó János megölésének vádja alól.

A hatóság szerint egy tévéantennát akartak ellopni, ebben zavarta meg őket az ismerősük. Burkáék a felmentő ítéletig már hat évet töltöttek a rács mögött, így az apa 20 millió, fia pedig 25 millió forint – akkor rekordnak számító – kártérítést kapott.

Csakhogy tavaly a Debreceni Ítélőtábla a perújítás során mégis bűnösnek találta őket. A perújítás során a koronatanú idősebb Burka Ferenc unokája, Richárd volt. A férfi azt vallotta, hallotta, amint apa és fia évekkel a felmentő ítélet és a kártérítés után veszekedett a gyilkosság miatt.

Az apát jogerősen 9, a fiát 7 és fél év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték azzal, hogy jó magaviselet esetén – a büntetés harmadának elengedésével – feltételesen mindketten szabadlábra kerülhetnek. Apa és fia most közös zárkában számolják a napokat, reménykednek, hogy a kedvezménnyel karácsonyra otthon lehetnek. A kártérítésnek azonban már nyoma sincs.

„ Ó, az a pénz már rég elfogyott” – utal a kártérítésből kapott milliókra Szabina, idősebb Burka Ferenc lánya. „Apu panaszkodott, hogy nagyon kivan, mert eddig hatan voltak a zárkában, most 14-en vannak összezárva. Ő a zárkafőnök, mindent megtesz, hogy kedvezményesen szabadulhasson. Hiába mintarab, a kedvezményről szóló tárgyalásán a bíró azt mondta, még egy dicséretet össze kell szednie” – mondta a Blikknek a lány, ám az is kiderült, hogyan szeretnének majd ismét pénzhez jutni szabadulásuk után a rabok.

A fegyházban a cipővarrás az egyetlen munkalehetőség, de idősebb Burkát korábban kerékpározás közben elgázolta egy autó, s eltört a gerince. Emiatt komoly fájdalmai vannak, dolgozni sem tud. Ha szabadul, kártérítési pert indít az őt elgázoló sofőr ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.