Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.04.

Részletek a borzalomról, ezt tette nevelt lányával a magyar férfi

A férfi éveken át zaklatta nevelt lányát, aki szólni sem mert másnak a dologról. Végül bekövetkezett a legrosszabb.

Kitart a családja a férfi mellett, akit azzal vádolnak, hogy éveken át zaklatta élettársa kislányát, majd amikor a gyermek 12 éves lett, meg is erőszakolta őt.

Megbilincselt kézzel, lehajtott fejjel vezették szerdán a tárgyalóterembe Sz. Attilát. A férfi és élettársa 2008-tól alkottak egy párt, az asszony lánya ekkor még csak 8 éves volt. A vád szerint a férfi már ekkor megkörnyékezte a kisiskolást: amikor a gyermek édesanyja nem volt otthon, a férfi behívta a lányt a szobájába, ahol fogdosta a gyereket.

Ez 2015-ig folytatódott, amikor a tettes az akkor 12 éves nevelt lányát meztelenre vetkőztette és megerőszakolta, miközben a gyerek zokogva könyörgött, hogy hagyja abba. Attila a későbbiekben heti 3-4 alkalommal megismételte tettét, amíg le nem bukott. A lány rettegett az erőszakolótól, ezért sokáig szólni sem mert senkinek.

A szerdai előkészítő tárgyaláson sem a most 16 éves tini, sem az édesanyja nem vettek részt, de a férfi rokonai ott voltak. Az édesanyja és nővére is mellette álltak, bekísérték a tárgyalóterembe, ahol a bírónő zárt tárgyalást rendelt el.

A Bors úgy tudja, hogy a fiatal lány nevelését azóta egy kirendelt gyám felügyeli, ő is ellátogatott a perre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-