RETRO RÁDIÓ

Most közölte a repülőtér: teljes kényszerhelyzeti készültség Ferihegyen

Most közölte a repülőtér: teljes kényszerhelyzeti készültség Ferihegyen
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 11. 08:15

Egy hurghadai járatnak kellett visszafordulnia, csütörtök hajnalban kényszerleszállást hajtott végre a budapesti reptéren.

Felszállás után visszafordult és kényszerleszállást hajtott végre a Smartwings hurghadai járata Ferihegyen - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport helyettes szóvivője az MTI-vel csütörtök hajnalban. Az Airportal beszámolója szerint a repülőtéren teljes kényszerhelyzeti készültségben várták a gép leszállását hajnali fél háromkor, a portál úgy tudja, hogy a repülő defektet kapott.

Kurucz László tájékoztatása szerint a gép jobb oldali futóműve sérült meg, és nem sokkal elindulása után visszafordult, mert egy másik járat személyzete jelezte, hogy törmeléket észlelt az 1-es futópályán.

A járaton 151 utas és 9 fős személyzet utazott. A Boeing 737-400 típusú repülőgép a futópályán tudott megállni, ahol az utasok lépcsőkön hagyták el a gépet. Személyi sérülés nem történt, és orvosi segítséget sem igényelt senki.

A közlemény szerint a Budapest Airport munkatársai a tranzit területre visszaszállított utasoknak takarókat és vizet, valamint dohányzási lehetőséget biztosítottak, és folyamatosan tájékoztatták őket a légitársaságtól kapott információk alapján. Az ellátásban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai is részt vettek. Kurucz László közlése szerint az utasok nyugodt körülmények között várják a mentesítő járat indulását, amelyet a Travel Service a tervek szerint hajnali 5 óra körül indít el.

A Budapest Airport szolgálatai azonnali és többszöri vizsgálatot tartottak a 31L futópályán, ahonnan a kényszerleszállást végrehajtó repülőgép eredetileg felszállt. Az elsődleges vizsgálatok során nem tártak fel a futópálya beton burkolatán sérülést. Az 1-es futópályát az induló reggeli forgalomnak átadták, így a repülőtér forgalmában nem várhatók fennakadások.

A 2-es futópályán jelenleg is tart a sérült repülőgép hatósági szemléje, ezt követően kezdődhet meg a repülőgép műszaki mentése.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.