RETRO RÁDIÓ

Fordulat, nem nyugszik a szíven szúrt Tolna megyei fiú családja

Fordulat, nem nyugszik a szíven szúrt Tolna megyei fiú családja
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 22. 10:30

A fiatalt a család szerint az élettársa ölte meg, de a nõt már korábban felmentették.

Nem tudják elfogadni szerettük értelmetlen halálát, és ha kell, a végsőkig harcolnak, hogy kiderítsék az igazságot a 23 éves korában elhunyt Adrián hozzátartozói.

Bár az elhunyt fiú Tamásiban élő rokonai tudják, hogy már nem hozhatják vissza Adriánt, úgy gondolják, a fiatal fiú halálának van felelőse, a bűnösnek pedig bűnhődnie kell.  

A fiatal egy, a szívét érő késszúrásba halt bele 2016-ban. Az halálesetet követően a rendőrség – miután a kirendelt orvos szakértő megállapította, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta – emberölés miatt indított nyomozást. A gyilkossággal a fiatal férfi akkor 23 éves élettársát, H. Brigittát gyanúsították meg, ám ő később ártatlannak bizonyult. Úgy tudni, Brigitta azt vallotta az egyenruhásoknak, hogy bútorszerelés közben következett be a tragédia: korábbi párja egy szerencsétlen véletlen miatt halt meg, amikor beleesett a késbe, a penge pedig halálosan megsebezte.  

"Februárban volt három éve, hogy Adriánt elvesztettük, ám a mai napig sem sikerült elengedni őt. Édesanyám belerokkant a történtekbe. Bár a rendőrség megszüntette a nyomozást, mi biztosak vagyunk benne, hogy gyilkosság történt. Ezt támasztja alá több szakértői vélemény is" – sóhajtott Georgina, Adrián testvére, aki azt is elárulta, hogy öccse és volt párja közös gyermekével egy ideje nem sikerül felvenniük a kapcsolatot.

"Testvérem volt párja időközben férjhez ment, azóta szinte elérhetetlen, pedig a gyermeknek egy telefont is vettünk, hogy el tudjuk érni" – panaszolta a testvér a Blikknek.

Georgina családja felvette a kapcsolatot a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesülettel. Mint mondták: remélik, hogy sikerül végre kideríteni, hogy mi is történt Adriánnal.

"A dokumentumokat átnézve arra jutottunk, hogy a Tolna megyei kapitányság és az ügyészség tévesen szüntette meg a nyomozást. Az egykori élettárs három meghallgatáson háromféleképpen vallott a rendőröknek a történtekről" – mondta Vidák Aladár, a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület elnöke, aki szerint szükséges lett volna egy poligráfos vizsgálat elrendelése is. 

"Kidolgozzuk az ügyet, majd dr. Petőfi Attilához, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztály vezetőjéhez, valamint a legfőbb ügyész úrhoz fordulunk, hogy rendeljék el az újbóli nyomozást" – fogalmazott az egyesületi elnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.