RETRO RÁDIÓ

Fél évig bujkált a gyilkos magyar pár, pont került az ügy végére

Fél évig bujkált a gyilkos magyar pár, pont került az ügy végére
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 24. 20:35

A férfi megölte élettársa volt párját, a nõ pedig fedezte õt. Most a jogerõs ítélet is megszületett.

Emberölés miatt jogerősen húsz év fegyházra ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a férfit, aki megölte régi-új barátnőjének előző élettársát.

Másodfokon ezzel enyhítették a Pécsi Törvényszék életfogytiglani szabadságvesztésről szóló elsőfokú ítéletét, helybenhagyták ugyanakkor a barátnőre kiszabott három év börtönt, amelyet bűnpártolás miatt kapott - közölte a táblabíróság szerdán az MTI-vel.

A két vádlott korábban élettársi kapcsolatban élt. Röviddel azután, hogy a férfi kiszabadult korábbi büntetéséből, 2016 augusztusában ismét kapcsolatba kerültek. Szeptemberben el akarták hozni a nő személyes holmiját előző barátjától. Míg a nő bement a házba, élettársa a kerítésen belül szóváltásba keveredett és dulakodni kezdett a házigazdával. Eközben a konyhába jutottak, ahol a sértett többször megszúrta bicskával, és ököllel arcon ütötte a vádlottat. A vádlott ezután felkapott egy kisbaltát és legalább négyszer megütötte vele a másik férfi fejét. A sértett a kórházban néhány napon belül meghalt.

A nő ezután értesítette a mentőket, majd azt mondta élettársának, hogy rejtőzzön el az épület mögötti kis házban. Másnap a nő érte ment, a bűncselekmény idején viselt ruhákat kidobták, és csaknem fél évig, elfogásukig Pécsen bujkáltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.