RETRO RÁDIÓ

Elengedte a horvát rendőrség a súlyos balesetet okozó BMW sofőrjét

Elengedte a horvát rendőrség a súlyos balesetet okozó BMW sofőrjét
A.Z.
Szerző
A.Z.
Létrehozva2019. 07. 13. 21:58

Elengedte a horvát rendõrség annak a BMW-nek a sofõrjét, aki két napja súlyos balesetet okozott az A4-es autópályán a Varasd (Varazdin) közelében lévõ fizetõkapunál, a balesetben magyarok is megsérültek - írta a Jutarnji List címû horvát napilap szombaton, a zágrábi rendõrségtõl kapott információkra hivatkozva.

 Az újság úgy tudja, a 35 éves férfi ellene büntetőjogi eljárás folyik a baleset miatt.

Nem hivatalos információk szerint a hatóságok annak a vér- és vizeletmintának az eredményére várnak, amelyet rögtön a baleset után vettek az elkövetőtől az egyik kórházban, hogy megállapítsák, kábítószer hatása alatt állt-e. Az alkoholteszt már korábban kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban. Várják továbbá a telefonszolgáltató jelentését is, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e telefonját a baleset előtt, valamint az egészségi állapotára vonatkozó adatokat, hogy megállapíthassák, az hozzájárulhatott-e a tragédiához. A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt emelhetnek vádat.

A szörnyű baleset csütörtökön délután történt. A magyar család gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor - a közzétett felvételek szerint - fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant egy BMW, amelyet a 35 éves horvát állampolgár vezetett. Az óriási ütéstől a magyarok autója először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.

45 percet vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a 38 éves magyar férfit és a 38 éves nőt, valamint nyolcéves fiukat. Válságos állapotban szállították őket kórházba. A legfrissebb sajtójelentések szerint bár mindhármuk sérülései súlyosak, jelenleg stabil az állapotuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.