RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes dolgok derültek ki a túronyi rémről, bármikor megtette ezt

Döbbenetes dolgok derültek ki a túronyi rémről, bármikor megtette ezt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 19. 11:00

A fiatal férfitól rettegtek a helyiek, de arra nem számítottak, hogy gyilkolni is fog.

Rettegtek az idősek a 28 éves K. Zsolttól, aki – ha épp úgy hozta a kedve – akár fényes nappal is rátámadt valakire az utcán Túronyban.

Az öregek csak túronyi rémként emlegették a férfit, aki jelenleg életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Mint Petőfi Attila, a kiemelt ügyeket felderítő főosztály vezetője korábban elmondta, a férfi három évvel ezelőtt hidegvérrel végzett egy 81 éves német férfival.

"Az egész falut sokkolta az eset. Senki előtt nem volt titok, hogy az a fiú bárkitől lop, aki csak szembejön vele. Megesett, hogy az egyik asszony húzta maga után a kis táskáját fényes nappal, mire Zsolt menet közben egyszerűen elvette tőle. Itt minden idős rettegett tőle, mert tudták, bármikor bánthatja őket, de az, hogy gyilkolt is, a legtöbbeket megdöbbentette" – mesélte egy, a neve elhallgatását kérő asszony a Blikknek.

Amikor aztán 2017-ben egy idős asszony, Margit néni háza porig égett, a békés falu ismét egy emberként gyászolt. Bár a tűzoltók hamar a helyszínre értek, a feketére kormolódott gerendák közül már csak a 88 éves asszony holttestét találták.

Bár kezdetben a rendőrség sem gyanakodott gyilkosságra, később kiderült: az asszonyt megkéselték, majd a házát szándékosan borították lángokba, hogy eltüntessék a nyomokat.

A tragédia estéjén Zsolt Margit néni háza körül dolgozott, majd később az asszony fiát elcsábította Pécsre, hogy közösen nézzenek a pohár fenekére. Pécsről végül egyedül tért haza, eldöntve, hogy kirabolja ivópartnere édesanyját. Bár ölni valószínűleg nem akart, Margit néni felismerte támadóját, ezért K. Zsolt halálra szurkálta a nőt, majd rágyújtotta a házát.

Az egykor takaros házhoz a tűz óta nem nyúlt senki. Az épülethez állítólag csak a meggyilkolt asszony gyermeke látogat el olykor. A Blikk elérte a férfit, aki bár hosszan nem akart beszélni, elárulta, hogy még mindig csillapíthatatlan dühöt érez K. Zsolt iránt. 

"Nem értettem, miért hagyott ott az italozás után. Megbeszéltük, hogy az utolsó busszal hazajövünk" – mondta a férfi, majd hozzátette: tudja, hogy az anyja gyilkosának a családja még a faluban él, de a köszönésen túl nem akar többet beszélni velük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.