RETRO RÁDIÓ

Varga Mihály: 27 ezer új munkahely 50 milliárdból

Varga Mihály: 27 ezer új munkahely 50 milliárdból
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 06. 21. 14:30

Mintegy 100 vállalkozás nyert el másfél milliárd forint vissza nem térítendõ támogatást a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtõ beruházásainak támogatása program idei elsõ kiírásának keretében.

Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta: a program révén 2011 óta több mint 50 milliárd forint támogatás jutott el a magyar vállalkozásokhoz, amelynek köszönhetően

27 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.

A mostani pályázati körben 98 cég nyert el támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járul hozzá, tovább javítva ezzel a kkv-szektor versenyképességét.

A kis- és középvállalkozások foglalkoztatják a magyar munkaerő kétharmadát, így a kormány kiemelten támogatja a technológiai fejlesztésüket és dolgozóik számának bővítését. A munkahelyteremtő beruházási támogatás elősegíti a még meglévő munkaerő-tartalék mozgósítását, valamint a hátrányos helyzetű térségek gazdasági, társadalmi felzárkóztatását is.
    
Varga Mihály emlékeztetett, a korábbi pályázati kiírásokhoz képest az alaptámogatás összege tovább növekedett, ezáltal

az egy munkahelyre jutó legmagasabb elérhető támogatási összeg - a kiegészítő támogatási összegeket is figyelembe véve - már 3,6 millió forint volt.
    
Augusztusban újabb kiírást hirdetnek meg, amelynek keretében további 3,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a cégek új munkahelyek létrehozására. A támogatás keretében többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízing-költségek is elszámolhatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.