A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK
4 éve

Novák Katalin: A világon egyedülálló a magyar megoldás

Míg a baloldali, szocialista-liberális kormányok mindig elvettek a családoktól, addig a jelenlegi kormány évrõl évre bõvíti a családtámogatási rendszert - mondta az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára.

Novák Katalin a Kossuth rádió műsorában kiemelte, idén már kétszer akkora összeget fordítottak családtámogatásra, mint 2010-ben, így a költségvetés is pontosan tükrözi a kormány prioritásait.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán a családvédelmi akcióterv pontjait ismertette: július elsejétől lehet igényelni a babaváró támogatást, amely a fiatalok közös életkezdéséhez szükséges költségek fedezésére szolgál 10 millió forintos hitel formájában,

ha pedig két vagy három gyereket vállalnak, akkor ezt az összeget részben vagy egészben nem is kell visszafizetni.

Szintén júliustól lehet kérni használt lakás vásárlásához a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé felvehető kedvezményes kamattámogatott hitelt, és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, valamint a jelzáloghitelek egy részének elengedését már a második gyerek születésekor – tette hozzá az államtitkár.

Közölte azt is, hogy folyamatos a bölcsődeépítési program, 2020. január elsejétől pedig elindul a négygyerekes nők szja-mentessége, amely „hungarikum”, mivel

sehol máshol nincs a világon,

valamint a nagyszülői gyed, amely segíti, hogy minél több igazi nagyszülő-unoka kapcsolat lehessen, és segít a szülőknek is, mert így visszatérhetnek a munkába, miközben biztonságban tudhatják gyermeküket, gyermekeiket is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hétfőtől drámai változás jön az időjárásban

origo.hu

Kibékülhetett L.L. Junior és Dárdai Blanka - fotó

hirtv.hu

Ukrán diverzánsok hatoltak be Belgorod megyébe

life.hu

Esélye sincs Harry és Meghan házasságának - állítja Diana hercegnő egykori fő bizalmasa

vg.hu

Vészhelyzetben a Föld – nyolcból hét kategóriában már kigyulladt a piros lámpa

origo.hu

Ez okozta a százak életét követelő indiai vonatkatasztrófát - Felkavaró képek!

mindmegette.hu

Íme a legfinomabb bodzaszörp, amit a diétázók is ihatnak literszám!

ripost.hu

Tízmilliószoros nap van, ennek a három csillagjegynek óriási szerencsét hoz

ripost.hu

Ajaj! Tóth Andi újra szakított? „Elegem lett. Egyikőnk sem engedett”

ripost.hu

Ezt nem teszi zsebre: Dopeman csúnyán beszólt ByeAlex-nek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-