Létrehozva: 2019.05.24.

Friss részletek derültek ki az újpesti autókereskedő megöléséről

A férfi május elején tûnt el, mint késõbb kiderült, három ismerõse végzett vele.

Emberöléssel gyanúsítanak három férfit azzal összefüggésben, hogy eltűnt egy autókereskedő Újpestről több mint két hete - jelentette be a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján.

Pál Adrián közölte: május 7-én jelezte egy újpesti nő, hogy miután élettársa, egy 47 éves férfi előző délelőtt elment otthonról, nem adott magáról életjelet. Május 11-én pedig már emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.

A rendőrség látókörébe három férfi került, ők csütörtöki kihallgatásuk során folyamatosan ellentmondásokba keveredtek. Ketten végül beismerték, hogy megölték az eltűnt vállalkozót, egyikőjük azonban megtagadta a vallomást.

A 47 éves férfit megfojtották, holttestét Szentendre mellett rejtették el egy gödörben. Az áldozatot péntek reggel kihantolták, megkezdték a szemlét és a soron kívüli boncolást.

Pál Adrián közölte, hogy a gyilkosság hátterében adósság áll: a három gyanúsított tartozott a 47 éves férfinak. Az összeg nagyságrendjéről ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni az ezredes.

A három gyanúsított egymás barátja, ketten budapestiek, egyikük szentendrei. A megölt férfi jól ismerte őket.

Az autókereskedővel Újpesten találkoztak, Pál Adrián szóhasználata szerint onnan "vitték" őt Szentendrére, és a gyilkosság már a Pest megyei településen történt. A bűncselekmény helyszínének közelében ásták el az áldozat holttestét.

A három gyanúsított őrizetben van, a rendőrség kéri a letartóztatásukat. Egyelőre emberöléssel gyanúsítják őket, a minősítés azonban még változhat.

Pál Adrián hangsúlyozta, hogy - amint azt a rendőrség már korábban is kiemelte - nincs összefüggés az Újpestről eltűnt vállalkozó és egy másik, a Pest megyei Maglódról eltűnt autókereskedő ügye között. Kérdésre válaszolva ugyanakkor azt mondta, hogy mivel mindketten gépjárműveket értékesítettek, akár ismerhették is egymást. Erre vonatkozó adat azonban nincs - írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-