Létrehozva: 2019.04.30.

Hihetetlen, mi várja az érdeklődőket május 1-jén

Országszerte számos színes program várja azokat, akik szeretnének egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból. Míg vidéken akár több napig tartó rendezvénysorozattal várják az érdeklõdõket, addig Budapesten lezárják a fél belvárost. Mutatjuk, hogy mit érdemes elkerülni.

Lesznek koncertek, kirakodó vásárok, de természetesen a gyermekeket is változatos programokkal várják. Budapesten, a Campona parkolójában például retró majálist rendeznek, ahol a kicsiknek bábjátékot adnak elő, míg a felnőtteket Varga Miklós és Marót Viki koncerttel várják. Soroksáron a Molnár-szigeten bemutatókat tartanak és májusfát is állítanak.

Ráadásul a belvárosban autósünnep is lesz, megrendezik a Nagy Futamot, ahol az autóversenyzők színe-java megmutatja mire képes a járgányával. Ott lesz a Forma-1-ből Max Verstappen, de a hazai kedvenc Michelisz Norbi is tesz néhány kört.

Az autós műsor miatt persze lezárják a fél belvárost, hiszen az autóversenyzők az Oktogon és az Erzsébet tér között fogják bemutatni tudományukat. Ezért az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út egy részén nem lehet közlekedni autóval. De terelve közlekedik majd a 105-ös busz, amely nem érinti az Andrássy úti megállókat és a 16-os busz is az Arany János utca felé fog kerülni. A 70-es trolibusz pedig az Izabella utca és Podmaniczky utcán keresztül halad majd a Városliget és a Parlament között, míg a 78-as troli a Keleti pályaudvar és az Akácfa utca között rövidített útvonalon közlekedik. Emellett a reptéri 100E járat is csak a Kálvin térig hozza-viszi az utasokat. A BKK járataira az ünnepnapi menetrend lesz érvényes, ahogy a MÁV vonataira is. A Volán munkaszüneti nap menetrendje szerint közlekedik.  A plázák – a mozikat leszámítva – és áruházak zárva lesznek, de a benzinkutak és bizonyos kisboltok nyitva tartanak az ünnepnap alatt is.

Vidéken is érdekes programokkal készülnek. Háromnapos majális vár mindenkit Szombathelyen, a Szent István parkban. A Pécsi Állatkertben pedig látványetetés lesz május 1-jén. Ezen kívül országszerte érdekes programokat kínálnak a kikapcsolódni vágyóknak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-