Létrehozva: 2019.03.22.

Több ezer érintett: szombaton kiürítik Budafokot, felborul a közlekedés

Rengeteg busz máshogy fog közlekedni és a vonatok sem járnak majd, a lakóknak pedig el kell hagyniuk otthonaikat a világháborús bombák hatástalanítása miatt.

Szombaton emelik ki és hatástalanítják a Duna budafoki szakaszán tavaly megtalált két, második világháborús robbanótestet, a lakosság biztonsága érdekében a környéken élőknek és dolgozóknak legkésőbb délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk a területet, továbbá útlezárások, menetrendi változások is lesznek - írja az MTI.

A két, egyenként egytonnás amerikai bombát tavaly ősszel találták meg a Duna fővárosi, a XXII. és a XXI. kerület közötti szakaszán.

A fővárosi kormányhivatal korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a rendőrség a művelet idejére egy kilométeres körben biztonsági okból kiürítteti a városrészt, lezárja a 6-os főutat, továbbá a Kelenföld-Érd és alsó-Tárnok közötti vasúti szakaszon is szüneteltetik majd a közlekedést.

A kiürítendő területet a lakóknak és az ott dolgozóknak legkésőbb szombat délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza. A XXII. kerületi önkormányzat erre az időre három befogadóhelyet jelölt ki és a folyamatos egészségügyi ellátásra szorulók szállításáról, felügyeletéről is gondoskodik. A mozgásukban korlátozott, idős vagy várandós lakosok szállítására különbuszokat állítanak forgalomba.

A kiürítés reggel 7 órakor kezdődik, majd teljesen lezárják Budafokon a forgalom elől a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, a Kossuth Lajos utcát és a Mária Terézia utcát a Kuruc köztől, a Nagytétényi utat a Háros utcától a Tóth József utcáig, a Tóth József utcát, valamint a Temető utca-Mező utca-Pannónia utca-Promontor utca által határolt területet.

Reggel 7 órától a lezárt területen csak felszállni lehet az arra közlekedő buszjáratokra - 33, 58, 114, 133E, 141, 158, 213, 241, 241A, 250 -, ott nem szállhatnak le az utasok. A terület kiürítése után, a bombák kiemelése és hatástalanítása idején, várhatóan 10 órától az érintett buszok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek. A buszmegállókban a BKK tájékoztatást ad a lezárásokról.

A Kelenföld és Érd-alsó közötti vasúti vonalszakaszon szombaton várhatóan 10 és 16 óra között nem járnak majd a vonatok, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A Déli pályaudvar és Kelenföld között 15 percenként közlekednek majd a vonatok, ezek a járatok biztosítják az eljutást a Déli pályaudvarról utazóknak a Kelenföldről induló pótlóbuszokhoz.

A korlátozások több távolsági vonatot érintenek, köztük nagykanizsai, veszprémi, szombathelyi, pécsi és kaposvári vonatokat.  A vonatközlekedés újraindulásáról a Mávinform a közösségi oldalain, online felületein, valamint a sajtón keresztül is tájékoztatni fogja az utasokat.

A fővárosi kormányhivatal tájékoztatása szerint a tavaly októberben megtalált robbanótestek a lakosságra, valamint a vízi és a szárazföldi közlekedésre eddig nem jelentettek közvetlen veszélyt, kiemelésükre a Duna alacsony vízállása miatt az elmúlt időszakban nem volt lehetőség.

A lezárással kapcsolatos részletes, naprakész információk elérhetők a kormanyhivatal.hu oldalon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-