RETRO RÁDIÓ

Riasztott a hatóság: ezeket a hivatalosnak tűnő leveleket ne nyisd meg!

Riasztott a hatóság: ezeket a hivatalosnak tűnő leveleket ne nyisd meg!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 03. 11. 12:30

A csalók most azt használják ki, hogy közeleg az adóbevallás ideje, arra hivatkozva próbálnak bankkártyaadatokat szerezni.

A közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártya adatokat - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

A két szervezet közös, az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, naponta több bejelentés érkezik hozzájuk az adathalászatról, a csalók már nemcsak e-mailben, hanem SMS-ben, sőt, élő telefonhívással is próbálkoznak.

Közölték, a NAV már nagyrészt elektronikusan kommunikál ügyfeleivel, az adathalászok pedig ezt használják ki, és megpróbálnak bizalmas információkat szerezni. A NAV nevében írt adó-visszatérítés lehetőségére felhívó elektronikus levelek, SMS-ek olyan nyelvi fordulatokat tartalmaznak - például tegező megszólítást, szándékos, ugyanakkor a megtévesztésre tökéletesen alkalmas megnevezéseket - amelyeket a hivatal nem szokott.

Hozzátették: a csaló email- és SMS-értesítések általában egy linket is tartalmaznak, ami a gyanútlan ügyfelet egy felugró űrlaphoz, honlaphoz vezeti. Az űrlapon a csalók általában az ügyfélkapus bejelentkezési adatokat, valamint a bankkártyák hátlapján található háromjegyű szám, az úgynevezett CVV/CVC kód megadását kérik. Ha valaki megadja a bankkártyája adatait, számolnia kell azzal, hogy illetéktelenek pénzt emelhetnek le számlájáról.

Azt ajánlják, az ügyfélkapus adatokat mindenki csak a megfelelő oldalon (nav.gov.hu, magyarorszag.hu) adja meg. Leszögezték: a NAV soha, semmilyen körülmények között nem kér bankkártyaadatokat.

Hozzátették azt is, a NAV értesítési gyakorlata eltér a megtévesztő módszertől, a hivatal ugyanis Ügyfélkapun keresztül, illetve postán, adószámla-kivonaton értesíti az ügyfeleket a többletként megjelenő tételekről, és hivatalos honlapja a www.nav.gov.hu címen található. A gyanús üzenetekkel kapcsolatos további információkat, hasznos tanácsokat az NBSZ NKI oldalán lehet olvasni, ide kattintva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.