0°C
1°C

Gusztáv névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megverte osztályfőnökét Adrián, mert az nem hagyta, hogy pornót nézzen

Megverte osztályfőnökét Adrián, mert az nem hagyta, hogy pornót nézzen
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 03. 16. 22:00

Megverte és halálosan megfenyegette osztályfõnökét egy hetedik osztályos tanuló, mert a pedagógus nem tolerálta, hogy a diák az iskolában pornófilmeket néz.

Az eset a romániai Vulkán település egyik technológiai líceumában történt. A tanárnő még tavaly novemberben kapta rajta a diákot, hogy tanórán pornófilmeket nézett okostelefonján. Az esetről értesítette az iskola igazgatóját és telefonon beszélt a kamaszfiú édesanyjával.

Ez utóbbi félvállról kezelte az esetet, folyamatosan halogatta a személyes találkozót, majd az osztályfőnöki órákon sem jelent többet meg.

A diák ezt követően Facebookon káromolta osztályfőnökét és halálos fenyegetéseket fogalmazott meg. Több napos hiányzás után tért vissza az iskolába, ahol eldicsekedte "hőstettét".

Az első négyszemközti találkozásuk alkalmával a hetedikes tanuló személyesen is elfogadhatatlan hangnemben beszélt tanárával, aki telefonon értesítette a gyerek édesanyját, aki hazavitte az iskolából a kezelhetetlen diákot. Két héttel később viszont már fizikai agresszióra is sor került.

"December 5-én a tanári szobában értesített egy diák, hogy M. Adrián bántalmazza az egyik nevelőnőt. A második emeletre érve azt láttam, hogy a diák hatalmas erővel dörömböl annak az osztálynak az ajtaján, ahova a nevelőnő bemenekült. Megközelítve a tanítványomat, megpróbáltam nyugodt hangon megtudakolni, hogy mi váltotta ki dühét. Ekkor felém rontott, ordítozva és átkozódva elkapott a hajamtól fogva. Két diák és a matematika tanárnő sietett a segítségemre, akik együttes erővel lefejtették az ujjait a hajamról. A diák ekkor a matematika tanárnőt akarta megtámadni. Nagy nehézségek árán sikerült elszigetelnünk a második emeleti folyosón"

- írta a tanárnő rendőrségi panaszában, amit a Maszol tett közzé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.