RETRO RÁDIÓ

Tállai András: A hazai családok az elsők

Tállai András: A hazai családok az elsők
Magyar Nemzet
Szerző
Magyar Nemzet
Létrehozva2019. 02. 06. 14:30

Kilenc év alatt nagyjából 2250 milliárd forint maradhat adó- és járulékkedvezményként a családoknál - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Tállai András pénzügyminiszter-helyettes a elmondta, hogy a pénzügyi kormányzat számításai szerint a korábbi évekhez hasonlóan az idén is több mint egymillió szülő érvényesít adó- és járulékkedvezményt, miközben a családoknál maradó összeg jóval túllépi az eddigieket.

2019-ben mintegy 355 milliárd forinttal növelheti a szülők anyagi mozgásterét a gyerekek után járó köztehermérséklés.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, a szocialista kormányzás utolsó évében mindössze 12 milliárd forint maradt adókedvezmény formájában a családoknál.

A következő évben, a Fidesz-KDNP-kabinet új adórendszerének szabályai nyomán az összeg 180 milliárdra ugrott, majd a következő két évben is ehhez hasonló summán osztozhattak az érintett adófizetők.

2014-ben hatályba lépett az a rendelkezés, amely lehetővé tette, hogy a szülők a személyi jövedelemadójuk mellett a járulékaikat is csökkenthessék. Abban az évben így már 230 milliárd körüli összeget fordított az állam gyerekek után járó kedvezményre. Azóta a tétel évről évre emelkedett,

a kedvezmények együttes összege 2017-ben megközelítette a 290 milliárdot, 2018-ban túlléphette a 310 milliárdot, az idén pedig 355 milliárd forintig nőhet.

A kétgyerekes szülők családi kedvezménye négy év alatt megduplázódott, havi húszezer forintról negyvenezer forint lett – jegyezte meg az államtitkár.

Tállai András szerint a családokat segítő adórendszer bevezetése és folyamatos fejlesztése is egyértelműen megmutatja, hogy a mostani kabinet miként vélekedik az Európa jövője szempontjából alapvetőnek nevezhető kérdésről, a migrációról.

A magyar kormány álláspontja világos: a hazai családok az elsők.

A migráció ugyanis sem a munkaerőpiaci, sem a demográfiai problémákra nem kínál megoldást, ez már bebizonyosodott külföldön.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.