RETRO RÁDIÓ

Mázsaszám érkeznek a kupakok a nagybeteg Hannának

Mázsaszám érkeznek a kupakok a nagybeteg Hannának
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 02. 05. 16:24

Nemcsak a család, hanem az Újpesti Állatmentõ Liga is gyûjt a 3 éves kislánynak. A szervezet telephelyén már alig férnek el az adományoktól!

Túlzás nélkül egy ország mozdult meg azért a kislányért, akiről a %RIPOST% már többször írt. A három éves Hanna háromszoros agyvérzéssel és vesevéna trombózissal született, így maradandó agykárosodást szenvedett. Teljes bal oldalát érintette a stroke, ezáltal a bal kezét fogásra abszolút nem tudja használni, a bal lába pedig sokkal gyengébb. Nemrég számolt be lapunk arról, hogy egy budapesti édesanya ellopott egy kiló, azaz alig 50 forint értékű kupakot, amit Hannának gyűjt az Állatmentő Liga.

A közösség erejének köszönhetően hamar meglett a tolvaj, vissza is vitte az adományt, ennek hírére pedig jócskán megszaporodtak a felajánlások.

Hétfőn hat nagy zsák kupakot kaptunk, de hétvégén is folyamatosan hozzák az adományokat. Nemrég egy 94 éves bácsi érkezett egy zacskó kupakkal Budaörsről, azt üzente Hannának, hogy éljen hosszú és boldog életet mint ő és ne házasodjon meg, ez a titok”

– mesélte a %RIPOST%-nak az állatmentő szervezet elnöke.

Pataki Gábor elmondta: már kültéri kupakgyűjtőjük is van, oda is be lehet dobni az adományokat, amit hamarosan eljuttatnak a súlyos betegséggel született kislánynak, amit a családja orvosi kezelésére fordít.

A kislány családja még mindig szívesen fogadja a kupakokat és fémdobozokat, egy-egy nagyobb mennyiségért akár el is tudnak utazni. Amikor kiderült, hogy 45 forintot adnak egy kiló kupakért, sikerült meggyőzni a családot, hogy tegyék közzé a számlaszámukat, melyet most a %RIPOST% is közread. Ide bárki utalhat Hanna ápolásának támogatására és gyógyulásának megsegítésére. A kislány és családja ezúton is köszön minden eddig és jövőbeli segítséget! Név: Czékmány Zsolt CIB bank - Számlaszám: 10700282-53211338-51100005 - Közlemény: Hannának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.