RETRO RÁDIÓ

Mentőket riasztott a bíró: megrázó vallomást tett az inárcsi rém

Mentőket riasztott a bíró: megrázó vallomást tett az inárcsi rém
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 01. 31. 09:15

Az egykori rendõr tavaly nyáron végzett az õt segítõ nõvel, de saját bevallása szerint nagyon megbánta tettét.

Összeesett szerdai tárgyalásán a gyilkos exrendőr, Cs. Attila, aki az inárcsi vérfürdő miatt állt a bíróság elé. A férfit végül mentő vitte el. Cs. Attila beismerte, hogy tavaly júliusban meggyilkolta az inárcsi családsegítőt, T. Andreát, majd, miután bűnösnek vallotta magát, összeesett a vádlottak padján.

A Bors beszámolója szerint a férfi már sápadtan, gondterhelten lépett a tárgyalóba. A nyugdíjas Attila tavaly hitelválságba került, felesége elhagyta és gyerekeikkel elköltözött. A férfi ekkor az őt támogató helyi szociális munkáshoz, T. Andreához ment a hivatalba és a magával vitt késsel többször nyakon szúrta, majd a szomszédos irodában elmondta mit tett.

"Korábban mindent megtettem annak érdekében, hogy a törvény szerint éljek, aki törvényt tisztelt, az én voltam, erre esküdtem fel. Amit tettem, az elfogadhatatlan. Ez tragédia, hogy ezt meg lehet tenni, amit tettem" - mondta zokogva, majd mindenkitől bocsánatot kért és azt mondta:

Szeretnék helyet cserélni az áldozattal.

Ekkor rosszul lett és összeesett, de amikor feleszmélt, azt mondta szeretné folytatni a vallomást. A bíró azonban mentőt hívott, és elnapolta a tárgyalást. T. Andrea rokonai pedig a vallomás ellenére sem tudnak a férfinak megbocsátani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.