RETRO RÁDIÓ

Változás a MÁV-nál: négy órára lesz érvényes a rövid útra váltott jegy

Változás a MÁV-nál: négy órára lesz érvényes a rövid útra váltott jegy
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 03. 18:50

Megváltozik a menetrend december 9-én a MÁV-START-nál, és egyúttal az üzletszabályzat több pontját is módosítják, elsõsorban a visszaélések elkerülése érdekében. A 100 kilométer alatti utazás esetén a megváltott vonatjegy a járat indulásától számított négy órán keresztül lesz csak érvényes.

Elsősorban a menetjegyek érvényességét, a jegyértékesítési csatornákat és a vásárlási funkcióval bővített Vonatinfót érintik a MÁV-START üzletszabályzatában bevezetett módosítások. Indokolttá tette a változtatást az is, hogy a jegyvizsgálókat testkamerával szerelik fel. Ezenkívül pontosították az utazásról való lemondással, illetve a kerékpár, a kézipoggyász és az élőállat szállításával kapcsolatos rendelkezéseket is. Az új szabályok december 9-én, a vasárnapi a menetrendváltáskor lépnek életbe.

A legfontosabb változás, hogy a 100 kilométer alatti utazásra szóló jegyek csak négy órára lesznek érvényesek. A módosítást az tette szükségessé, hogy sokan visszaéltek a jegyvisszaváltás lehetőségével, s akkor is visszakérték a pénzt, ha utaztak ugyan, de nem találkoztak jegykezelővel. Ez különösen a budapesti elővárosi vonatoknál, nyáron a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Vác-Szob vonalon gyakran fordult elő. A változás nem okoz különösebb kényelmetlenséget, hiszen az ilyen rövid távú utaknál a vonatozók általában a jegyvásárlást követően hamarosan megkezdik az utazást. A közlekedési cég rugalmasságot ígér az olyan esetekre, ha valakinek átszállással kell utaznia vagy forgalmi akadály miatt nem tartható az időkorlát. Átszállás esetén elég, ha az ember a jegy érvényességének lejárta előtt megkezdi az utat a végcélhoz vezető járaton. Szintén a visszaélések elkerülése érdekében az érvénytartam kezdete után csak a kiindulási állomáson lehet majd kérni a jegy árának visszatérítését.

Ugyanakkor könnyebb lesz átcserélni a jegyet, ha az utas mégis másik járattal szeretne közlekedni: ha azonos árú útra akar jegyet váltani, vagy drágábbra, és vállalja a különbözet megtérítését, akkor nem kell visszaváltania a jegyet és újat vásárolnia – megfizetve az ezzel járó kezelési költséget –, hanem becserélheti a jegyét, külön díj felszámítása nélkül. Ez csak akkor nem lehetséges, ha az új jegy olcsóbb, mint a régi. A legfeljebb 100 kilométer távolságra kiadott menetjegy az érvényességi idején belül, a rajta feltüntetett kiindulási állomáson cserélhető. A 100 kilométernél hosszabb távolságra kiadott menetjegyek esetében a cserét a menetjegy érvénytartamának legfeljebb első napjáig lehet kezdeményezni.

Az internetes és automatákból történő jegyvásárlás esetén nem kell külön beállítani az érvényesség kezdetét, a jegy automatikusan érvényessé válik, amint a kiválasztott vonal elindul. Az e-jegyet viszont csak online lehet majd visszaváltani, az érvényesség megkezdése előtt legalább egy órával.

A módosításokról részletesebben a MÁV-START honlapján vagy a cég telefonos ügyfélszolgálatán tájékozódhatsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.