RETRO RÁDIÓ

Most Hadházy volt a soros, így tette magát nevetségessé

Most Hadházy volt a soros, így tette magát nevetségessé
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 21. 12:05

Egy újságíró bemutatta neki, hogy milyen volt, amikor a politikus a földre vetette magát a köztévében.

Fórumot hirdetett Hadházy Ákos csütörtökön, aki a hódmezővásárhelyi polgármesterrel, Márki-Zay Péterrel tartott közös előadást. A volt LMP-s képviselőt azonban nem várt meglepetés érte. Az ellenzéki képviselők a napokban – gyanúsan Soros-féle technikákat alkalmazó – kiselőadást mutattak be az MTVA székházánál, amelyből Hadházy is kivette a részét.

A volt LMP-s képviselőt most saját műsorával szembesítették, a Vadhajtások.hu újságírója ugyanis a csütörtöki fórum közben ugyanazokkal a szavakkal, ugyanazokkal a mozdulatokkal vetette magát a földre, mint tette azt Hadházy a Kunigunda útján. Az újságíró, miközben a tarkóra tette a kezét, közben meg is kérdezte a meghökkent Hadházyt: „jól csinálom, képviselő úr?”, majd a „ne löködjön!” kiáltásokkal, a megdöbbent, és nem túl barátságos közönség mellett elhaladva hagyta el a fórumot.

A felvétel az alábbiakban tekinthető meg, az ominózus jelenet a videó végén a nyolcadik percétől kezdődik:

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.