Létrehozva: 2018.11.24.

Szomorú hír: elpusztult a budapesti állatkert sztárja

A 2013-ban itt született ifjú elefánt szervezetét a legrettegettebb elefántbetegség támadta meg.

Elpusztult Asha, a csaknem hatesztendős, ifjú elefánthölgy, a mostani kiselefánt, Arun nővére.

A tünetek alapján egyértelműnek tűnik, hogy az elefántokra jellemző herpeszvírus támadta meg Asha szervezetét. Ez mind a vadonban, mind az állatkertekben élő az ázsiai elefántok esetében előforduló, jellegzetesnek számító, és sajnos igen alattomos, rettegettnek számító betegség.

A kórokozó elefánt herpeszvírus (EEHV) lényegében az egész állományban jelen van, csaknem minden egyed hordozónak mondható. Megbetegedést, konkrét tüneteket azonban alapesetben nem okoz. Ha azonban a vírus valamilyen ok miatt mégis erőre kap, kialakul a megbetegedés elég jellegzetes kórképe, méghozzá rendszerint igen gyorsan, akár egy-két nap alatt is. Ebből a szempontból a fiatal, választási korban lévő elefántok különösen veszélyeztetettek.

Az állatorvosok a gondozókkal együtt az elmúlt napokban szinte emberfeletti módon küzdöttek Asha megmentéséért. Az állat többek között infúziót és antivirális szert is kapott, illetve vérátömlesztést is az apaállattól, Assamtól (a vért az állatorvosok még korábban levették, arra az esetre, ha esetleg ilyen állategészségügyi problémával szembesülnénk). Ám minden erőfeszítésünk dacára az alattomos kór szombat délre végül legyőzte az elefánt szervezetét.

Asha hosszú idő – több mint fél évszázadnyi – szünet után az első budapesti születésű elefánt volt. A világra jövetele utáni első napokban egy egész ország szorított, hogy mielőbb megtalálja az emlőket. Növekedését, gyarapodását is sokan kísérték figyelemmel az elmúlt közel hat esztendőben, így nem csoda, hogy az állatkerti dolgozók mellett a nagyközönségnek is a szívéhez nőtt. Érthető hát, ha elvesztése mindenkit szomorúsággal tölt el. Aki azonban valaha is látta, vagy nyomon követte történetét, bizonyára sosem fogja elfelejteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-