Létrehozva: 2018.11.30.

Megbíztak benne, a kislányok bugyijába nyúlt egy Pest megyei perverz

A 12 év alatti gyerekeket a szülõk rendszeresen a férfira bízták, aki a szomszédjukban magányosan élt.

Az idősebb férfi egyedül élt a házában egy Pest megyei településen. Szomszédjában többgyermekes családok laktak, a szülők ismerték, megbíztak benne. Tavaly többször meg is kérték, hogy vigyázzon a gyermekeikre, amíg ők dolgoznak. Így a gyerekek – köztük öt kislány  – sokszor megfordultak a férfi házában. Előfordult, hogy ott is éjszakáztak.

Ezen látogatások során a vádlott több esetben a kislányok bugyijába nyúlt és simogatta őket. Ahogy azt a %RIPOST% elsőként megírta, tavaly júliusban egy kislány azért tért be a férfi házába, hogy javítsa meg a görkorcsolyáját. A vádlott megszerelte a görkorcsolyát, majd őt is simogatni kezdte. A gyermek kérdőre vonta a férfit, majd otthon elmondta, hogy mi történt vele. A kislány jelzésére a szülők feljelentést tettek, a férfival szemben pedig nyomozás indult.

A Pest Megyei Főügyészség többrendbeli, folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal és más bűncselekménnyel vádolja a férfit, aki letartóztatásban várja a tárgyalást - tájékoztatott az ügyészség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-