RETRO RÁDIÓ

Újfajta rémisztő bogarak inváziója fenyeget Magyarországon

Újfajta rémisztő bogarak inváziója fenyeget Magyarországon
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 10. 17. 10:33

A poloskák és a patkányok után már a harlekinkaticák is õrületbe kergetnek minket. A rémkaticáknak is nevezett bogarak az ember közelségében, fûtött helyiségekben vészelik át a telet.

A hirtelen jött meleg idő szinte mindent felborított: apadnak a folyóink, emelkedett a légszennyezés és még egy másik kontinensről behurcolt állatfaj is riogat. A hamarosan érkező igazi hideget ugyanis a harlekinkaticák is megérezték, ellepték a belvárost és már a lakásokba is betörtek. Nemcsak idegesítőek, hanem komoly gondokat is okoznak: kiszorítják az őshonos katicákat, és tudományosan is bizonyított, hogy ahol jelen vannak, ott romlik a bor minősége is.

Szándékosan hozták be annak idején Európába, hogy így oldják meg egyes növények biológiai védelmét, ám mindez öngólnak bizonyult.

A sárga színű harlekinkaticák még nyáron furakodnak be a szőlőszemek közé, onnan pedig lehetetlen kiszedni őket. Rossz ízűvé teszik a bort. Angliában már rajzásról, rovarinvázióról adtak hírt. Nagyon agresszívak, az embereket is megtámadják

– mondta a %RIPOST%-nak Varga Tamás.

A biológus szakember szerint a harlekinkatica nagyon gyorsan szaporodik és szinte nincs lehetőség kiirtani.

A szakember szerint a harlekinkatica nemcsak az őshonos, hétpettyesre veszélyes, hanem a növényekre és az emberekre is.

"Ez az agresszív bogár nem csíp, hanem szabályosan harap. Ha nem talál megfelelő táplálékot, képes az emberre is támadni, mert eleségnek gondolja. Sokan a hagyományos rovarirtót ajánlják ellenük, de az káros lehet a hasznos bogarakra is. A savas bázisú szerek segítenek, többen is az ecetre esküdnek. Ha pedig a lakásban találkozunk vele, akkor a porszívó a legjobb megoldás"

– árulta el Varga Tamás.

Az október közepén elkezdődött harlekinkatica-invázió várhatóan jövő héten véget ér, addig viszont a poloskák mellett ezeket is el kell viselnünk.

A tömeges rajzás akkor csillapodik igazán, amikor tartósan hidegre fordul az idő. A fagyok idejére mindegyik katicának telelőhelyet kell találnia. Amelyiknek nem sikerül, elpusztul

– mondta lapunknak a biológus. Ezek szerint akkor járunk a legjobban, ha még időben kitessékeljük a lakásból a hívatlan vendégeket, ugyanis ha egy is elbújik, akkor tavasszal ismét bosszankodhatunk a jelenléte miatt.

A harlekinkaticák először 2008-ban lepték el Magyarországot, azóta fokozatosan terjeszkednek. A rémkatica névre keresztelt rovarfaj eredetileg Kelet-Ázsiából származik, és a levéltetvek elleni biológia védekezés miatt hozták be először az USA-ba, majd Nyugat-Európába. Hamar kiderült, hogy nagyobb kárt okoz, mint amennyi haszna van és ezt már a saját bőrünkön is tapasztaljuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.