RETRO RÁDIÓ

Kiderült, meddig tart még az őszi poloskainvázió

Kiderült, meddig tart még az őszi poloskainvázió
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 10. 10. 10:32

Újabb poloskainváziót hozott az enyhe október! Országszerte panaszkodnak az emberek, hogy tehetetlenek a büdösbogarakkal szemben. A jó idõ jövõ hét végéig biztosan eltart, addig nem csökken a számuk.

Mint a %RIPOST% megírta, szeptember közepén volt az első nagy poloskainvázió: ahogy véget ért a nagy hőség, a büdösbogarak elözönlötték a kerteket és a házfalakat, beszálldostak a társasházi lakások ablakain is.

Azért van most ennyi poloska, mert forró volt a nyár, meleg az ősz, és tavaly télen sem volt komoly fagy, így könnyen átteleltek

– mondta Sár József entomológus, vagyis rovartani szakember lapunknak. Aztán a hűvösebb, esős szeptember vége-október eleje „elmosta” a poloskákat, de most, hogy megint nyáriasra váltott az idő, itt a második invázió!


A szakember szerint nagyjából öt éve támadnak minden ősszel a vándorpoloskák (ez a zöld színű) és az ázsiai márványpoloskák (barna) egyedei.

Szinte óránként írnak ismerősök és ismeretlenek is, hogy tehetetlenek a büdösbogarakkal szemben. Ilyenkor ősszel ezek a rovarok behúzódnak melegebb helyekre, ezért jönnek be a lakásokba is. Sajnos természetes ellenségük nincs, emellett borzasztóan károsak: elpusztítják a növényeket

- mondta a %RIPOST%-nak Both Zoltán, állatszakértő.


A poloskák nem csípnek, betegségeket sem terjesztenek, mindössze bűzt árasztanak, ha veszélyben érzik magukat, vagy ha összenyomjuk őket. Nem lehet hatékonyan irtani őket, ráadásul a cégek sem szokták vállalni a szervezett irtásukat. Értelme sem lenne, mert a poloskák nem telepednek le egy helyen, hanem csak időszakosan szállnak helyről-helyre, ezzel is bosszúságot okozva az embereknek. Jó, ha tudjuk: a „büdösbogár” nem ugyanaz, mint az ágyi poloska, így ha egy cég poloskairtást vállal, az általában az ágyi poloskára vonatkozik!

A nyárias október a jövő hét végig tart, így addig biztosan nem csökken a poloskainvázió. Aki tud, tegyen fel szúnyoghálót ellenük, és próbálkozhatunk házi praktikákkal is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.