RETRO RÁDIÓ

Újabb megrázó részletre derült fény, itt lehet VV Fanni holtteste

Újabb megrázó részletre derült fény, itt lehet VV Fanni holtteste
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 08. 20. 11:15

A gyanúsított továbbra is tagadja a gyilkosságot, a hazugságvizsgáló azonban állítólag mást jelzett.

Duna, bányató, kút, csatorna, mind felmerült már a valóságshow-szereplő gyilkossági ügye kapcsán. És ahogy a GPS-jelek, úgy a poligráfos eredmény, de még az FBI-nyomozók szimata is a hullámsírhoz vezet.

Tavaly december 4-én tragikus hírt közölt a rendőrség VV Fanni szüleivel, miszerint a november 20-án eltűnt lányuk már nincs életben. Az ügy egyetlen gyanúsítottja azóta is a dunaújvárosi kajakos, B. László, aki nyolc hónapja előzetes letartóztatásban ül. A férfi a bűnrészességét – miszerint a lakásából a mélygarázsba cipelte, majd egy bérelt autóba tuszkolta az ájult Fannit, amit kamerafelvétel is bizonyít – azonnal elismerte, de a gyilkosságot rendületlenül tagadja. Továbbra is azt vallja, hogy a Duna-parti luxusapartmanháztól 800 méterre két ismeretlen férfinak átadta a lányt.

Az ügyben a magyar rendőrségnek nemrég amerikai szövetségi nyomozók is besegítettek. A szakemberek vizek környékén kutakodtak, és a szalkszentmártoni bányatavakhoz vezették őket a nyomok. De a tavak többszöri átkutatása sem zárult eredménnyel, ami a Novozánszki család ügyvédje szerint nem biztos, hogy azt jelenti, hogy Fanni teste nincs ott.

"Nem tartom kizártnak, hogy bár a holttestet nem találják, a gyanúsított mégis oda dobta, csak óriási szerencséje van" – vélekedett a Borsnak a Fanni családját képviselő dr. Lichy József ügyvéd.

"Ugyanis, ha azokban a napokban a bányató talajmozgása nagy mértékű volt, lehúzhatta a testet a mélybe, majd visszarendeződött a tó alja, és a búvárok ezért nem találják" – fejtette ki egyik teóriáját dr. Lichy, aki szerint egy elhagyatott kút, de a budapesti, több száz kilométeres csatornarendszer is lehetséges opció volt Fanni holttestének eltüntetésére.

Nem véletlen, hogy minden eshetőségben a víz a közös nevező, az ügyvédtől ugyanis úgy tudni, B. László hazugságvizsgálata során a „Vízben van Fanni holtteste?” – kérdésnél jelzett legerősebben hazugságot a műszer. De tény, hogy már a poligráf előtt is a víz volt a nyomozók kiindulópontja, hiszen a Duna számos szakaszát, így a gyanúsított lakhelyén, a dunaújvárosi részt is átfésülték, ugyanis mindvégig B. László kocsijának GPS-koordinátái alapján vizsgálódtak. De hiába minden vízhez irányuló nyom, a valóság­show-szereplő holttestére azóta se bukkantak rá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.